Létrehozva: 2018.03.21.

Mindenütt keresik ezt a Hófehérkére hasonlító fiatal magyar lányt

Napok óta nem tudni, hol van a 23 éves Brigitta, akinek barátai szerint kifejezetten Hófehérke kinézete van. Már a rendõrségi adatbázisban is szerepel!

Újabb felhívást tett közzé az Eltűnt Emberekért csoport: nyoma veszett egy gyönyörű magyar lánynak! A 23 éves Brigitta hétfőn, március 19-én tűnt el Bicskéről, azóta nem tudni, hol van.

"Reménykedünk benne, hogy csupán néhány napra kivett valahol Budapesten egy hotelszobát. Mostanában sok stressz érte, és feltételezzük, hogy csak egy időre el akart szakadni a megszokott környezetéből, de sajnos ebben nem lehetünk biztosak, amíg nem ad magáról bármilyen jelet"

- írta a lány édesanyja.

Brigi 171 cm, vékony testalkatú, nagyjából 54 kg, a 20-as évei elején járó lány. Hosszú, egyenes, középen elválasztott sötétbarna haja van, nagyjából hasközépig ér. Nagyon fehér, világos bőre van, kerek arca.

Nagyon jellegzetes, nagy kerek szeme van, feltűnően hosszú felső és alsó szempillákkal (nem mű).

Szeret erős, rózsaszín és piros árnyalatú rúzsokat hordani. Mindig nagyon csinosan öltözködik, (semmiképpen sem kihívóan) csak szoknyákat és ruhákat hord, általában 7-8 centis magassarkú, fekete, középhosszú szárú csizmát visel. Ruhái általában csipkések, virágmintásak. Mindig egy fekete szőrmekabátot visel.

Kifejezetten "Hófehérke" jellegű kinézete van

- állítják a barátai.

Brigitta már a rendőrségi adatbázisban is szerepel, így aki látja, találkozik vele, vagy tudja, hogy hol van, azonnal hívja a 107-es vagy 112-es telefonszámok valamelyikét!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-