Létrehozva: 2018.09.05.

Mindent elmond az anya: kapujuk előtt lépett akcióba az ócsai szexfantom

Évek óta rettegésben tartja az ócsai családokat egy szatír, aki legutóbb egy játszótér mellett vetkõzött anyaszült meztelenre!

– Hétköznap délben vártam a gyermekeimet suli után haza, amikor az ablakból megláttam, hogy egy teljesen meztelen férfi áll a kapunkban, a ház felé néz, miközben önkielégít – kezdte az asszony, akinek ekkor a legkisebb gyermeke épp a házban aludt. – Azonnal kiabálni kezdtem, de nem érdekelte, csinálta tovább. Végül egy lapáttal kergettem el a házunk elől – folytatta Gerda a Blikknek, majd hozzátette: az eset után rögtön rendőrt hívott. –

Nagyon féltem, hogy a gyerekek bármelyik pillanatban hazaérnek, és meglátják ezt az embert.

A házunk szerencsére fel van szerelve kamerával, ami az egész esetet rögzítette – mesélte az édesanya, aki azóta sem tud nyugalomban élni, hiszen a férfi szabadon garázdálkodik.

Boros Tibor, a városi polgárőrség tagja szerint bár a szatír nem bántott senkit, komoly problémáról van szó, hiszen a látványa nemcsak a gyerekeket, de a szülőket is sokkolja.

Nem az első eset és valószínűleg nem is az utolsó: a környéken ismerik a „tevékenységét”. Sajnos, nem nagyon lehet vele mit kezdeni! – mondta Boros Tibor, akit rendszeresen riasztanak a meztelen férfi miatt. Mint kiderült, a magamutogatás mellett előszeretettel jár be magánházakba, az utcán hagyott, nyitott kocsikból pedig pénzt lop.

Próbáljuk visszatartani, a kollégák megkérik, hogy öltözzön fel, és átadják a rendőröknek intézkedésre, de ennél többet nem tudunk tenni. Csak a rendőrség vagy egy jogerős ítélet oldhatná meg ezt a komoly problémát – vélekedett a polgárőr.

András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint az elmúlt időszakban nem érkezett feljelentés a férfival kapcsolatban a rendőrségre.

Korábban folytattak nyomozást szeméremsértés miatt egy ócsai férfi ellen, ezt augusztusban vádemelési javaslattal zárták – közölte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte