Létrehozva: 2016.03.11.

Mindent elárul a csajodról, hogy fekszik az ágyban

Gondoltad volna, hogy árulkodik az ember személyiségérõl, hogy milyen pózban alszik? Pedig sok mindent megtudhatsz, ha megfigyeled éjszaka a párod. Tudd meg, kivel élsz valójában!

Szerző Zuti Bea

Beszéltünk már arról, hogy mit árul el a kapcsolatról az, ahogyan alszotok. Most azt tudhatod meg, hogy milyen pózban szeretnek leginkább aludni a nők, és mit mond el ez a személyiségükről. Figyeld meg este, és bújj bele a lelkébe!

1. Teljesen hanyatt

Ebben a pózban a hátán fekszik, a karok és a lábak teljesen egyenesek, a kéz a test mellett vagy a fej felett pihen. Általában azok az emberek alszanak így, akik sokat forgolódnak éjjel, hol jobbra, hol balra fordulnak.

Nyitott személyiségre utal, aki kimondja a véleményét akkor is, ha az nem feltétlenül tetszik a másiknak. Nagyon szociális, ezért rengeteg barát veszi körül. Néha azonban bezárkózik, és elrejti az érzelmeit, hogy ne sérüljön.

2. Ölelős

A leggyakoribb póz a nőknél. Megnyugtatja őket, ha ölelhetnek valakit, vagy valamit, legyen az egy pasi, a párna vagy egy plüss. A lábait felhúzza magzatpózba.  Puha, törékeny lelkű ember, akinek szüksége van biztos pontokra az életében.

Egy védelmező férfi, akire mindig számíthat és megbízhat benne a fellegekbe repítheti.

Ezek a nők nagyon érzékenyek, és lehet, hogy naivak, akik bizalmat szavaznak mindenkinek, majd összetörik a szívük. Gyakorlatilag úgy gondolják, hogy a világon minden ember jó, ezért mindenkinek adnak magukból, így sokszor csalódnak.

3. Deszka

Ahogy a neve is mutatja, pont úgy fekszik az ágyban akár egy darab fa. Hason, a kezei a feje mellett. Konzervatív személyiségre utal, aki szeret birtokolni. Nehezen engedi el a dolgokat, viszont a bizalmát kiérdemelni nagyon nehéz.

Ha megszeretett, akkor bátran közel enged magához. Gyakran vezető pozícióban dolgozik, és a karrier nagyon fontos számára. Magas az önbecsülésük.

4. Oldalt, enyhén felhúzott lábakkal

Aki így szeret aludni, nagyon boldog és energikus ember. Nyugodt és szinte soha nem emeli fel a hangját. Higgadtan kezeli a problémákat és mindig a megoldásra törekszik. A bizalmon azonban van mit dolgozni, mert sokszor olyan embereknek ajándékozza, akik nem érdemlik meg.

 

 

Szerző Zuti Bea

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!