Létrehozva: 2017.09.08.

Minden másként lehet, mint eddig hittük a negyedikről kizuhant Pannika ügyében?

A rendõrségi szembesítés nem hozott eredményt, hazugságvizsgálat vár a felekre.

Mivel a szembesítés eredménytelen volt, a rendőrség más módszerhez folyamodik, és poligráfos vizsgálattal próbálja kideríteni, hogy ki mond igazat és ki hazudik a kislány tragikus halálával kapcsolatban. Ahogy arról a %Ripost% beszámolt, Pannika egy kistarcsai társasház negyedik emeletéről zuhant ki, és szörnyethalt.

A kislány szülei szerint a tragédiával kapcsolatban a gyerek keresztanyját terheli a felelősség, míg a nő esküszik: Panna édesanyja és édesapja is tudott róla, hogy neki munkába kell mennie, ezért egy rövid időre a pici egyedül marad a lakásban. Mivel a rendőrség az eddigi adatok alapján nem tudott dönteni, ezért a hazugságvizsgálatban bíznak. A poligráf kockázatos a szülők számára, mert ha kiderül, mégis tudtak arról, hogy a keresztanya kicsit korábban elmegy otthonról, őket is terhelheti a felelősség. Ám a gondviselők ezt tagadják.

– A kislányunk volt a mindenünk. Ha tudtuk volna, hogy az a nő magára hagyja, akár egyetlen pillanatra is, soha nem bíztuk volna rá Pannát. Nem igaz, hogy megállapodtunk abban, hogy korábban elmegy a lakásból, mielőtt mi hazaérünk

– mondta el a Blikknek Panna édesanyja, Alexandra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak