Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.16.

Minden, amit egy szülőnek meg kell tanítania a gyereknek a pénzről

A gazdálkodást bizony tanulni kell, és ezt a tanulást nem lehet elég korán kezdeni. Ha ezeket a dolgokat igyekszel átadni a gyerekednek, jó esély van rá, hogy késõbb, amikor önálló keresete lesz, jól bánik majd a pénzzel. Ráadásul azt is hamarabb megérti, hogy a te pénzedet sem lehet korlátok nélkül költeni.

Szerző Ripost

Takarékoskodás

A régi jó malacpersely ma is beválik, de ami még jobb: egy egyszerű, átlátszó befőttesüveg. Ebben ugyanis a saját szemével látja a gyerek, ahogyan egyre több pénze gyűlik össze. Ha már kap zsebpénzt a gyereked, igyekezz ránevelni, hogy annak egyharmadát tegye a perselybe egy drágább játékra gyűjtve, ha pedig összegyűlt egy nagyobb összeg, hadd élje át az örömöt, amit a célja elérése jelent.

Okos költekezés

Már egészen kicsi kortól érdemes megmagyarázni a gyerekeknek, hogy nem minden éri meg az árát, és azt is, hogy amit pillanatnyilag megkívántak, arra nem biztos, hogy tényleg szükségük van. A kicsit nagyobb gyerekeket arra is ösztönözheted, hogy írják fel, mire mennyit költöttek.

Adakozás

Nem elég csak halmozni a pénzt – amink van, abból jó érzés adni mindazoknak, akik kevésbé szerencsések nálunk. A gyerekek ezt legjobban a kjó példa útján tudják megtanulni, vagyis akkor, ha az egész család részt vesz jótékonysági akciókban.

A vágyak késleltetése

Aki minden vágyát azonnal ki akarja elégíteni, abból később impulzusvásárló lesz. Néha érdemes a gyerekekkel akaraterő-gyakorlatokat játszani: egy cukorka most, vagy két cukorka másnap – ő választhat!

Bankkártya-használat

A kisebb gyerekek sokszor azt hiszik, hogy az ÁTM-ből akármennyi pénzt ki lehet venni. Érdemes nekik megmagyarázni a bankkártyák és a hitelkártyák használatának szabályait.

Pénzkeresés

A szünetekben vállaljanak diákmunkát a gyerekek, hogy lássák, mit jelent megkeresni a pénzt.

Befektetés

A Monopoly és a hasonló játékok nagyon jó lehetőséget nyújtanak rá, hogy a gyerekek felismerjék a különbséget a takarékoskodás, a gyűjtés, és a befektetés között.

Bevásárlás adott keretből

Ha bevásárlólistával, és kiszámolt pénzzel mennek vásárolni, könnyebben átlátják az egész folyamatot. Ugyanakkor érdemes nekik adni egy kisebb összeget valamilyen apró jutalomra is.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-