Létrehozva: 2019.06.25.

Migránsoknak segített, egy migráns megölte és elégette

A 40 éves marokkói lett a veszte a 28 éves német nõnek. Több mint egy év elteltével, júliusban kezdõdik el a feltételezett tettes bírósági tárgyalása.

Jó munkához idő kell, mégis megdöbbentő, hogy a német hatóságok csak bő egy évvel a gyilkosság után, júliusban emelnek vádat egy marokkói kamionsofőr ellen, aki Lipcsénél felvette, majd Spanyolországban megölte a 28 éves német Sophia Lösch-t.

Az áldozat /fotó:Facebook/

A nőről annyit lehetett tudni, hogy korábban két hetet töltött el Leszboszon a No Border Kitchen szervezet keretein belül, ahol segített a migránsoknak. 

Azért furcsa, hogy a per így elhúzódott mert a férfit már egy éve elkapták Spanyolországban és mindent bevallott.

A kihallgatása során elismerte, hogy útközben megölte majd
felgyújtotta a német nőt és azt is elárulta, hogy hova rejtette a hulláját.

A helyi sajtó szerint nemi erőszak nyomait is felfedezték rajta, írta az Epochtimes.

Forrás: Truth24

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?