Létrehozva: 2017.08.17.

Meglepő fordulat a migránsválságban: kevesebben jönnek

Bár a szakértõk azt jósolták, hogy 2017 minden korábbi rekordot megdönt, és az elsõ félév ezt alá is támasztotta, most komoly változás állt be a migránsválságban: július óta kevesebben érkeztek Európába, mint egy éve ugyanekkor.

A nyár mindig a legzsúfoltabb időszak, ekkor érkezik Észak-Afrika felől a legtöbb csónak Európa partjaira. Július 1. óta azonban csak 13500-an tették meg a tengeri utat, míg egy éve ez a szám még 30500 volt. Barbara Molinario, az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint azonban még túl korai lenne fellélegezni. A szakértőket nagyon megdöbbentette a visszaesés, amely mögött több ok is állhat.

 

A csökkenéshez hozzájárul a líbiai parti őrség hozzáállása: a hatóság sokkal nagyobb hatékonysággal ellenőrzi a partvidéket, a vízre szálló migránsokat líbiai felségvizeken visszafordítják.

Az NGO-vita is a nyomás csökkenésével végződött: az embercsempészekkel való összejátszással vádolt szervezetek többsége kivonult a Földközi-tengerről, már csak három NGO hajója menti a bajba jutott migránsokat.

De az igazán éles fordulatot Afrika hozta: egyre többen kampányolnak a kontinens országaiban azért, hogy a fiatalok ne hagyják el hazájukat, miközben a tranzitútvonalak többségét elkezdték lezárni, ellenőrizni. Szudánt például már azzal vádolták, hogy fegyverrel kergették el azokat, akik észak felé tartva akartak átlépni a határon.

Nyugat-Afrikában papok és aktivisták mesélnek az elvándorlásra készülőknek arról, hogy az Európába menekült társaiknak sem valósultak meg az álmaik, sokakat megkínoztak, rabszolgaságra kényszerítettek, vagy meggyilkoltak útközben. A líbiai táborokban uralkodó pokoli állapotokról is egyre többen hallanak, és döntenek inkább a maradás mellett. Bár sokakat sikerül lebeszélni, még így is ezrek kelnek útra…

2014 óta 600 ezer migráns ért partot Olaszországban, és 14 ezren haltak meg a tengeren. Az útvonal most tovább tolódik nyugat felé: a Marokkó-Spanyolország utat megtevők száma év eleje óta megtriplázódott, idén már 8200-an kötöttek ki a spanyol partokon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

magyarnemzet.hu

Nigel Farage az interneten üzent, miután Brüsszel erőszakkal betiltotta a NatCon rendezvényt

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét