Létrehozva: 2017.07.17.

Az olaszok buszokkal szállítanák a migránsokat az osztrák határhoz

Migránsok tízezreit küldjük majd vonatokkal és buszokkal a Brenner-hágóhoz - fenyegette meg az osztrákokat az olasz menekülttanács vezetõje. Az osztrákok nem engednek.

A római székhelyű menekülttanács vezetője, Christopher Hein kijelentette, hogy elegük van abból, hogy míg az olasz menekülttáborok túlzsúfoltak, a hatóságok emberei túlterheltek, addig a legtöbb eu-s tagállam menekültközpontjai üresek. Hein ezért is mondta azt, hogy ha az Európai Unió képtelen bármilyen megoldást találni, akkor majd ők a kezükbe veszik az ügyet, és bevándorlók tízezreit viszik vonatokkal és buszokkal az osztrákokkal közös határszakaszhoz - írja a krone.at. 

A tanács vezetője elmondása szerint ez majd felébreszti az uniót, és reagálnak a vészhelyzetre. A kialakult konfliktussal kapcsolatban az osztrák belügyminiszter elmondta:

Az együttműködés Olaszországgal továbbra is nagyon jó, és egy olasz segélyszervezet fenyegetése ezen nem is fog változtatni.

Folyamatosan figyeljük a közös határszakaszt, és ha szükséges, akkor 24 óra alatt lezárjuk az átkelőt – tette hozzá Wolfgang Sobotka A tiroli tartomány vezetője eközben azt követelte, hogy az olasz helyzetet kezeljék közös európai feladatként.

Szerinte ugyanis, ha nem tesz senki semmit, akkor meg fog ismétlődni az, ami 2015-ben is, vagyis hogy egész Ausztriát ismételten elárasztják a migránsok. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?