Létrehozva: 2017.04.30.

Ezért nem tudják a németek visszaküldeni hozzánk a migránsokat

A német Migrációs- és Menekültügyi Hivatalának közlése szerint 2017-ben is alig tudtak illegális migránsokat olyan uniós országokba visszatoloncolni, ahol elõször regisztrálták õket.

A német hatóságok azzal számoltak, hogy az idei év első három hónapjában 15 ezer migránst toloncolnak majd át másik európai uniós tagállamokhoz. A dublini egyezmény értelmében joguk is lenne erre, mivel az eu-s országoknak vissza kell fogadniuk azokat a bevándorlókat, akiket náluk regisztráltak először. A rendszer láthatóan mégsem működik, mivel csak minden tizedik migránst, pontosan 1344-et tudtak a németek szétosztani. Eközben pedig a németek 16.631 menekültet vettek át más európai uniós tagállamtól.

Ez a  tendencia már az elmúlt években is komoly problémát okozott Németország számára. Tavaly ugyanis összességében 55.690 embert szerettek volna visszaküldeni, ebből azonban 3968 esetben jártak sikerrel a hatóságok. A német Welt napilap arról ír, hogy Magyarországgal szemben különösen nehéz a helyzetük. Idén ugyanis már 1307 embert toloncoltak volna hozzánk, de végül csak 28-at sikerült. 2016-ban a 12 ezer helyett csak 294 embert fogadott vissza hazánk.

Az okok különbözőek: a legtöbbször az fordul elő, hogy az elutasított  migráns fellebbez a döntés ellen, így a bírósági eljárás akár több hónapokig is eltarthat. Ezt a migránsok rendszerint kihasználják arra, hogy eltűnjenek a hatóságok szeme elől, sokszor egy másik városba vagy tartományba költöznek, vagy egyszerűen elrejtőznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben