Létrehozva: 2017.12.05.

Kétmilliót kaphatnak a Németországot önként elhagyó migránsok

Németországban már régóta téma, hogy a kitoloncolási rendszer lényegében mûködésképtelen. A német belügyminiszter ezért most azt tervezi, hogy akár kétmillió forintnyi eurót is kaphatnak azok a migránsok, akik önszántukból hazatérnek.

Németországban körülbelül 115 ezer olyan illegális bevándorló él, akiknek elutasították a menedékkérelmét, és rövid időn belül el kellene hagyniuk az országot. Kitoloncolásuk azonban a legtöbb esetben problémás. Sok esetben hiányoznak a migránsok iratai, vagy a bevándorlók eredeti hazája egyszerűen nem hajlandó visszafogadni az állampolgárát, így inkább nem működik együtt a német hatóságokkal – írja a Bild.

Thomas de Maiziére belügyminiszter éppen ezért komoly pénzzel ösztönözné azokat, akik saját akaratukból elhagynák az országot. Eddig is létezett egy úgynevezett újrakezdési program, ennek keretében a németek 3000 eurót, vagyis közel egymillió forintot adtak a családoknak (apa, anya, gyermek), amelyek úgy döntöttek, hogy önként hazautaznak. Ezt a támogatást duplázná meg most a német állam, vagyis közel kétmillió forint járna.

Ebből a pénzből a migráns lakóingatlant építhet, bérelhet vagy újíthat fel a hazájában.

A német hatóságok azt állítják, hogy a szigorú ellenőrzések miatt lehetetlen, hogy egy családnak többször is kifizessék ezt az összeget, valamint az is törvényi előírás, hogy ha a támogatást megkapó migráns még egyszer belép Németország területére, akkor a megkapott összeget vissza kell fizetnie.

A Die Welt a kitoloncolási mizéria kapcsán arról számol be, hogy 2016 decembere óta összesen hétszer próbáltak meg afgán bevándorlókat csoportosan visszatoloncolni a hazájukba. Az előirányzott cél minden esetben az volt, hogy a gépen legalább ötven afgán illegális bevándorló üljön. Ez azonban egyszer sem történt meg. A hatóságok elmondása alapján az afgánok nagy része, közvetlenül a kitoloncolás előtt, egész egyszerűen eltűnik. Németországban már összesen 30 ezer olyan migránst tartanak számon, akik félve a kitoloncolástól, eltűntek a hatóságok szeme elől. Ezekről az emberekről azt sem lehet tudni, hogy egy másik országba menekültek-e, vagy törvénytelen módon a német utcákon élnek. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő