KÜLFÖLD

Má­jus­ban újra el­árasz­tot­ták a mig­rán­sok Gö­rög­or­szá­got

"A Gö­rög­or­szágba ér­kező mig­rán­sok száma szo­kat­la­nul magas" - így fo­gal­ma­zott a görög parti őrség pa­rancs­noka. 2018-hoz és az el­múlt hó­na­pok­hoz ké­pest va­ló­ban drasz­ti­ku­san meg­nőtt a Tö­rök­or­szág felől ékező il­le­gá­lis be­ván­dor­lók száma, ami a 2015-ös mig­rá­ciós vál­ság­hoz ha­sonló me­ne­kült­hul­lám elő­szele lehet.
  • Szerző: WM

Bár a bevándorláspárti brüsszeli politikusok és a liberális média szereti hangoztatni, hogy Európában már vége a migrációs válságnak, a legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy nincs okunk hátradőlni. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által ismertetett számok egyértelműen azt jelzik, hogy egy olyan menekültválság érheti el ismét a kontinensünket, amilyet 2015-ben láttunk utoljára. A görög parti őrség által is megerősített adatok szerint ugrásszerűen megnőtt a Törökországból Görögországba érkező menekültek száma május 1. és 26. között. A közleményből kiderül, hogy ebben az időszakban 13 606 illegális bevándorló jutott be Görögországba, 4313-an a szárazföldön, 9293-an pedig a tengeren át. Áprilisban ugyanez a szám még csak összesen 3020 volt, 2018 májusában pedig 4734.

Vajon megismétlődik a 2015-ös menekültválság?
Vajon megismétlődik a 2015-ös menekültválság?
EZEKET OLVASTAD MÁR?
Magyarul: Idén májusban háromszor annyi migráns érkezett az Európai Unió területére Törökország felől, mint egy évvel korábban.

Túlzsúfolt menekülttáborok

A menekültek számára kialakított regisztrációs központok (hotspotok) Leszbosz, Számosz, Híosz, Lérosz és Kósz szigetén a hirtelen érkezett tömeg miatt ismét túlzsúfoltak lettek. A különböző emberi jogi szervezetek egyöntetű véleménye szerint az említett szigeteken maximum 9000 ember fér el, ehhez képest a múlt hét végén, már a 15 ezret is meghaladta az ezekben a létesítményekben várakozó migránsok száma. Tehermentesítésük végett az athéni kormány időnként a szárazföldre szállít a táborokból embereket.

A budapesti Keleti Pályaudvar a 2015-ös menekültválság idején.
A budapesti Keleti Pályaudvar a 2015-ös menekültválság idején.
Fotó: Markovics Gábor

A megállapodás már a múlté?

Az Európai Unió 2016 márciusában megállapodást kötött Görögországgal, melynek értelmében Athén minden olyan migránst visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett a görög szigetekre, és nem kapott menekültstátuszt. Többek között ennek az egyezménynek köszönhető, hogy míg 2015-ben 857 ezer migráns szökött át Törökországból az uniós tagállam Görögországba, addig ez a szám 2018-ra 50 ezerre mérséklődött. A magyar hatóságok ezen jelentés és egyéb titkosszolgálati források alapján is arra számít, hogy a következő hónapokban drámaian megnőhet a balkáni útvonalon érkező migránsok száma, ami egyben azt is jelenti, hogy meg kell erősíteni a Szerbiával közös déli határszakaszunkon lévő határzárat. Erről beszélt Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is. 

Megnövekedett migrációs nyomás a déli határon

Eközben a címlapon

Ismét ezer honvéd vesz részt Magyarország déli határszakasza védelmében; ezt a Balkánon jelentősen megnövekedett migrációs nyomás és a rendőrség nyári feladatai teszik szükségessé - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Németh Szilárd közölte: a hazai titkosszolgálatok és külföldi társszolgálataik jelentése szerint "iszonyatosan" megnőtt az illegális migrációs nyomás a Balkánon. A kormány ezért úgy döntött, hogy a honvédség ismét nagyobb létszámmal, teljes képességével vesz részt a határőrizeti feladatokban. Németh Szilárd emlékeztetett: 2015-ben 400 ezer illegális bevándorló "zakatolt át" az országon. A helyzet kezeléséhez a kormány akkor hiába várta Brüsszel segítségét, ezért a magyar emberek megkérdezésével műszaki és jogi határzárat vontak a déli határszakaszra. Megjegyezte azt is, hogy jogi határzár szabályainak megszavazásában a kormány nem számíthatott az ellenzékre, hiszen ők akkor is nyíltan bevándorláspárti politikát folytattak. A 2018-as országgyűlési választásokon és a májusi európai parlamenti voksoláson is világossá tették az emberek, hogy meg kell őrizni a nemzetek Európáját és meg kell védeni keresztény kultúránkat - mutatott rá a politikus, majd hangsúlyozta, hogy ehhez meg kell állítani az Európába áramló bevándorlást. Németh Szilárd elmondta, hogy a nyári időszakban megnő a migrációs nyomás a határon, az illegális bevándorlók ekkor indulnak el a táborokból. Erősen működnek Soros György bevándorlás-szervező álciviljei, az embercsempészek és Brüsszelben még mindig ott vannak a migránsokat tárt karokkal váró a politikusok.