Létrehozva: 2017.11.24.

Kirobbant a botrány: börtönbe kerülnek a migránsok

Felháborodtak az emberi jogi szervezetek, mikor kiderült, hol akarnak elszállásolni több ezer migránst: egy kiszuperált börtönben.

A migrációs útvonal folyamatosan tolódik nyugatra, egyre több migráns érkezik Spanyolországba, számuk már meghaladja a félmilliót. A spanyol hatóságok azonban nem készültek fel alaposan a nyomásra, így gyors megoldásokat kell találniuk a probléma rendezésére. Ezért gondolták azt, hogy a malagai Archidonában található börtönt befogadó központtá alakítják át. Az ötletet azonban nem fogadta üdvrivalgás.

A központ januártól fog teljes üzemben működni, bár már a héten közel 500 migránst helyeztek el itt. A belügyminisztériumot pedig rengeteg támadás éri a logisztikai hibák miatt: törvénymódosítás híján ugyanis úgy tűnik, a központban nem lesz elég egészségügyi szakember, víz és élelmiszer sem, és az is valószínű, hogy sokkal több migráns kerül ide, mint amennyi hely van.

A központ létrehozására a spanyol bíróság is engedélyt adott, de az ügyvédek szerint arról nem informálták őket a hatóságok, hogy a migránsokat egy egykori börtönben helyezik el. Az épület szerintük megakadályozza, hogy a menekülők lelkileg felépüljenek az átélt tragédiákból: az ablakokon még mindig rácsok vannak, szobák helyett cellákban helyezik el a migránsokat.

A konyhának kétezer migránst kéne kiszolgálnia, ez viszont reménytelen vállalkozásnak tűnik a mostani felszereltségével, amely legfeljebb fele ennyi tál ételt tudna előállítani. A csapokból folyó víz pedig nem iható. A központban két orvos és két asszisztens dolgozik, de hamarosan segítséget kapnak a Vöröskereszttől.

A spanyol belügyminisztérium ígérete szerint a lehető leggyorsabban próbálja rendezni a problémás pontokat, hogy januárra már gond nélkül működhessen a központ – miközben a migránsok megállíthatatlanul érkeznek a spanyol partokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét