Létrehozva: 2018.03.13.

Orbán Viktor barátja bekeményít a migránsokkal szemben

Még a héten leteheti hivatali esküjét Horst Seehofer, Bajorország korábbi miniszterelnöke. A bajor politikus ezentúl szövetségi belügyminiszterként dolgozik tovább, és azt állítja, hogy keményebb migránspolitikát követ majd, mint elõdje.

Horst Seehofer már bajor miniszterelnökként is többször jelezte, nem ért egyet Angela Merkel migrációs politikájával, ő szíve szerint inkább az Orbán Viktor által is képviselt nézeteket ültetné át a gyakorlatba. Erre most minden lehetősége meg is lesz, hiszen még a héten elkezdheti munkáját Németország belügyminisztereként.

Az egyik legkeményebb ígérete úgy hangzik: olyan biztonságossá teszi Németországot, mint amilyen biztonságos Bajorország. Ehhez pedig elengedhetetlen az is, hogy a migrációs politikában változások következzenek be.

Seehofer például azt tartja az egyik legfontosabb feladatának, hogy az illegálisan Németországban tartózkodó migránsokat mihamarabb sikerüljön kitoloncolnia a hatóságoknak.

Ezzel egy időben a határok szigorított ellenőrzése is megmarad - írja a Bild.

2018-ban még biztosan fenntartjuk a határaink ellenőrzését, ezt csak akkor lehet megszüntetni, ha az unió külső határait keményen megvédjük

– állítja a leendő belügyminiszter. Horst Seehofer fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a bevándorlók támogatását át kell alakítani, ugyanis soha többé nem szeretné egy német embertől sem azt hallani, hogy bezzeg a migránsokra van pénze a kormánynak, de ránk nincs. A bajor politikus elképzelései valóban előremutatóak, ám az még a következő évek kérdése, hogy terveit miként fogja tudni érvényesíteni a nagykoalícióban működő kormányban, ahol a baloldali Martin Schulz vezette szociáldemokraták kapták a hangsúlyosabb szerepet.

Emlékeztetőül érdemes felidézni, hogy Schulz korábban úgy fogalmazott, hogy a bevándorlásnak nem lesz felső határa, ha ő és pártja hatalomra kerülnek. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért