Létrehozva: 2017.01.19.

Vörös riasztást adott ki Bécs a migránsok miatt

Fiatal migránsbandák keserítik meg a bécsi emberek és sok ezer turista életét Bécsben. A Westbahnhof mára az osztrák fõváros egyik legveszélyesebb helye lett.

Helyi beszámolók szerint minden délután öt körül megjelenik egy főleg afgán migránsokból álló 60-70 fős csoport, akik elsősorban a melegedni és az ingyenes wifi miatt járnak oda. A vasútállomás vezetősége úgy döntött, hogy éppen ezért korlátozza az internet hozzáférést, most már egy felhasználó naponta csupán kétszer 15 percre használhatja az wifit.

A megnövekedett bűncselekmények miatt már nemcsak a helyi biztonságiak őrzik a rendet, hanem a kerület speciális egységeit is kénytelenek bevonni a járőrözésbe.

Nemrégiben pedig egy razziánál még egy bírót is kirendeltek a helyszínre, aki ott helyben felvette a migránsokkal kapcsolatos feljelentések adatait. A pályaudvaron dolgozók szerint ahogy csökken a rendőri jelenlét, a fiatalok máris elárasztják a várótermeket. A rendőrség azonban egyelőre tehetetlen, mert a szomszédos metró aluljárókban és utcákban is felbukkanak az afgán bevándorlók. Az osztrák OE24 arról ír, hogy sokszor még a lap által magyar koldusoknak titulált kéregetőkkel is konfliktusba kerülnek.

17 óra után nem ajánlott egyedül mászkálni

A Westbahnhof egyik üzletének tulajdonosa elmondta: az alkalmazottak csak kettesével mernek elmenni WC-re, de ekkor is csak akkor nyugodtak, ha fokozott rendőri jelenlét van a pályaudvaron.

Délután öt óra után pedig kimondottan siralmas a helyzet, ekkor verődnek ugyanis össze az afgán, csecsen és magyarokból álló csoportok – írja az osztrák lap. Ilyenkor általában este 11-ig markánsan nő az erőszakos bűncselekmények száma, főképp az ott dolgozók érzik magukat veszélyben. Sokan nem is mernek szünetben kimenni a botból, mert nagyon gyakoriak a zaklatások. Egy 46 éves utas pedig azt mondta, hogy a 2015-ös migrációs hullám óta mindig van a táskájában riasztókészülék. A nő azt állítja, hogy e nélkül be sem merné tenni a lábát a Westbahnhof területére. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők