Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.15.

Mi történt Nikoliccsal? Ennek semmi előjele nem volt

A magyar válogatott csatár klubcsapatát nagyon elverték a Bajnokok Ligája elsõ körében. Bernd Storck is kilátogatott a mérkõzésre, nem valószínû, hogy erre számított.

A Legia Warszawa nagy reményekkel várta a Borussia Dortmund elleni meccset, de hamar rémálom lett ebből, a német csapat 6–0-ra kiütötte a varsói csapatot Lengyelországban a labdarúgó BL első körében. A Legiában nagy meglepetésre nem kezdett Nikolics Nemanja, aki a csapat első számú gólvágójának számít.

A mérkőzés gyorsan eldőlt, a Dortmund 17 perc után már három góllal vezetett, utána már csak labdázgatott, a Legia semmilyen veszélyt nem  tudott jelenteni a Borussia kapujára. A lengyel bajnoki címvédő borzalmasan kezdte ezt a szezont, de így is durva ez az eredmény, hiszen a Dortmundból kulcsemberek sora távozott nyáron, még ott is tart a csapatépítés, de így is klasszis különbség volt a két együttes között.

4–0 után már az volt a kérdés, hogy pályára kerül-e egyáltalán Nikolics, a csapat egyik kulcsemberét nyugodtan lehetett volna pihentetni is, de persze a csatár sem azért maradt Lengyelországban a nyáron, hogy végig a kispadot koptassa egy BL-mecsen. Nikolics végül a 63. percben szállt be, de sokat ő sem tudott hozzátenni a meccshez.

A Legia szurkolóin nem múlt semmi, ilyen fantasztikus élőképpel készültek a meccs előtt:

Varsóba kilátogatott Bernd Storck is, a válogatott szövetségi kapitánya nyilván szerette volna, ha Nikolics már a kezdésnél pályán van, mert így bőven lett volna ideje megfigyelni a támadót. Talán majd legközelebb...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval