Létrehozva: 2015.12.14.

Mi lett az elvált magyar sztárpárok egykori otthonaival?

Váláskor nem kizárólag egymástól köszönnek el a felek. A közös otthontól is búcsúzni kell, amit még együtt, a legnagyobb szeretetben és békességben terveztek meg, és amely közös életük színtereként szolgált. Vajon törvényszerû, hogy mindketten szabadulnának az emlékektõl, vagy van, aki szívesen folytatja ugyanott az életét?

Az elmúlt években több sztárpár mondott búcsút a közös életnek, ezzel együtt a családi fészeknek. Utánajártunk, hogy mi lett azoknak az ingatlanoknak a sorsa, amelyekre egykor oly büszkék voltak közismert tulajdonosaik.

Erdélyi Mónika válópere öt évig húzódott, ugyanis a Mónika show egykori műsorvezetője  nem tudott egyezségre jutni volt férjével, Mukli Gyulával.

Végül a bíróság tett pontot a közös ingatlan sorsára, 
kényszerárverésre kell bocsátani.

Mónika hosszú évek kemény munkájával szerezte meg érdi otthonát, házassága alatt leginkább ő volt nevezhető családfenntartónak. Különválásuk után a férfi költözött el a közös otthonból, Mónika  viszont a mai napig az ingatlanban él. Hiába szerettek volna már szabadulni tőle, máig nem tudták eladni. Az árverés után a házért kapott összegen fele-fele arányban kell majd osztoznia az egykori házaspárnak. Mónika otthonát a Vacsoracsata című produkcióban mutatta be.

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra 2012-ben jelentette be válását, ami azzal járt, hogy a kizárólag Dóra nevén lévő budakalászi otthontól is igyekeztek megszabadulni. A család 7 évet töltött a minden luxussal felszerelt házban, aminek elődjét állítólag Dóra szülei vásárolták a lányuknak, majd lebontották, és újat építettek a helyébe. Itt már minden úgy lett kialakítva, hogy az énekes pár és gyermekeik számára tökéletes legyen, a kertben feszített víztükrű medence és egy jacuzzi szolgálta a család kényelmét.

A luxusingatlant először 70 millió forintért hirdették meg, de később levitték az árát 59 millió forintra.

 A hatalmas, kétszáz négyzetméteres ingatlanból először Dóra költözött ki gyermekeivel, szüleihez bútorozott. Bereczki azzal az indokkal maradt, hogy a házban építették fel azt a hangstúdiót, ahol dolgozott. Végül másfél év után megérkezett a vevő, szinte féláron vitte el a sztárpár egykori otthonát. Hogy milyen körülmények között élt az énekespár, azt itt nézheted meg.

Gönczi Gábor és Tatár Csilla 9 év után döntöttek a válás mellett, mediterrán típusú házuktól csak Csilla köszönt el.

Két évvel ezelőtt már 40 millióért elkezdték árulni a Pestújhelyen álló, különleges, kétszintes családi házat, mert a fővárosból nyugalmasabb környékre vágytak, még közösen. Akkor nem sikerült eladni,

a válás után viszont már nem is próbálkoztak vevőt találni rá, pláne nem szerettek volna áron alul megválni tőle.

Úgy döntöttek, Gábor marad ott, és kifizeti Csillának azt a pénzt, amit beletett. Hogy milyen luxusban élt a házaspár ITT megtekintheted.

Sem Détár Enikő, sem pedig Rékasi Károly nem akart maradni az együtt megálmodott, majd közösen felépített luxusotthonban, Telkiben. Mindketten kiköltöztek az ingatlanból, inkább albérletben élnek, új párjaik oldalán.

A természetvédelmi terület mellett fekvő csodálatos, panorámás ház Détár Enikő nevén van, 85 millió forintért árulja egy netes oldalon.

A ház 20 éves, 4 hálószobás, 68 négyzetméteres nappalis, étkezős, konyhás, amihez 2 beállásos garázs jár. Egy ideje árulják, de vevőt még nem találtak rá, ezért, hogy ne romoljon az állaga, kiadták. Áron alul viszont nem akarják eladni, de engedni hajlandóak az árból 4-5 milliót.

A 63. Vacsoracsatában Enikő büszkén mutatta be a nézőknek otthonát, szinte egyenként megemlítette a szívéhez közel álló berendezési tárgyakat.

Pár napja derült ki, hogy húsz év együttlét és tizenöt, házasságban töltött esztendő után Polyák Lilla és Homonnay Zsolt is elválik.

Zsolt, akit egy operettszínházas táncosnővel hoztak hírbe, már egy ideje elköltözött közös otthonukból,

így jelenleg Lilla lakja azt két gyermekükkel. A Pátyon található, kétszintes, mediterrán otthon az első karácsonykor megtréfálta tulajdonosait, hatalmas csőtöréssel várta a külföldi turnéról hazatérő művészeket. A dolgozószobát Zsolt  tervezte és építette a két kezével, nehéz lehetett megválni tőle.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

ripost.hu

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya