Létrehozva: 2019.01.16.

Mi lesz a gyerekekkel, ha a tanár sztrájkol

Megalakult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sztrájkbizottsága a hétvégén. Szembeötlõ, hogy a PDSZ által megfogalmazott követeléseknek csak egy része vonatkozik a pedagógusokra. Szûcs Tamás PDSZ-elnök úgy nyilatkozott a Népszavának: a cél továbbra is az, hogy egy közös szakszervezeti sztrájkbizottság jöjjön létre, így várják a többi érdekvédelmi szervezet sztrájkbizottságainak megalakulását.

Az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma az üggyel kapcsolatban a Magyar Időknek elmondta,

a tárca is a hét végén, a sajtóból értesült a PDSZ döntéséről.

Hozzátették: egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy a követeléseiket hivatalosan benyújtották-e, így a tárgyalásokról sem tudnak még semmit elmondani.

Ismertetésük szerint a PDSZ döntése azért meglepő, mert

a szakszervezetek által december óta kifogásolt túlóra-szabályozás a pedagógusokra nem vonatkozik,

ahogy az általános követelések között leírtak sem. Álláspontjuk szerint

a PDSZ csupán a kormányellenes általános sztrájkot sürgető ellenzékiek sorát igyekszik gyarapítani.

A szaktárca szerint különösen álságos az a követelésük, miszerint „érdemi, rendszeres érdekegyeztetésre alkalmas fórumokat kell létrehozni és működtetni”, miközben létezik ilyen fórum, de a PDSZ nem vesz részt a köznevelés-stratégiai kerekasztal munkájában.

A PDSZ sehol sem reprezentatív szakszervezet, tagsága a 2014-es nyilatkozatuk szerint akkor 2690 tagjuk volt, ami - szintén  saját nyilatkozatuk alapján - jelentősen csökkent, azaz a pedagógusok legfeljebb egy százalékát tömörítik.

A helyzet ismeretében jogosnak tűnik a %Ripost% kérdése: hogy ha nincs valódi ok a sztrájkkészültségre, hol marad a gyermekek érdeke?

Lehet akár a semmiért is sztrájkolni, de nem lehet ezt a politikai akciót a tanulók rovására szervezni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-