Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.20.

Négy kutyát lőttek ki egyszerre a mezőn

Az állatok egymáshoz viszonylag közel feküdtek a földön Káloz és Dég között, amikor rájuk talált a Fema Állatmentõ Egyesület vezetõje. A rendõrség nyomoz az ügyben.

Szerző Brenner Balázs

Négy kutya tetemére bukkantak a napokban Székesfehérvár mellett, Káloz és Dég között egy mezőn. Az állatok egymástól alig pár méterre feküdtek a földön. Lakossági bejelentés után ment értük Bíró Zsolt, a Fema Állatmentők vezetője. Két keverék kutya és két fajtatiszta rotweiler esett az ismeretlen tettesek áldozatául.

 

Távcsöves puskával lőhették ki az állatokat,

de a tetemeket még röntgenre és boncolásra visszük, hogy kiderüljön, pontosan mi és hogyan végzett velük” – mondta a %Ripost%-nak az állatmentő, aki szerint nagyon sok a furcsaság a tragédia körül.

Az állatok egymástól pár méterre voltak, azaz az első dördüléstől nem riadtak meg. Használhatott hangtompítót a tettes, de az még a vadásznak is tilos. Az is lehet, hogy többen lőtték ki a kutyákat” – találgatott Bíró Zsolt.

 

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól