Létrehozva: 2016.06.27.

Messi drámai döntést hozott: vége, szögre akasztja a mezét!

29 évesen máris visszavonulót fúj. Túl sok volt neki a kudarcból, elege lett, nem bírja idegileg a rá nehezedõ nyomást.

Lionel Messi padlóra került. Ha kitart a mai döntése mellett, akkor örök vesztes marad a válogatottban, hiába korszakos egyéniség. A Chile elleni Copa América-döntőben sem sikerült leszámolnia az argentinokat sújtó átokkal: sorozatban a harmadik nagy tornán buktak el a fináléban. Ráadásul pont az ő elrontott tizenegyesének is "köszönhetően"!

A sokkolt világklasszis az Egyesült Államokban rendezett meccs után még inkább elkeserítette a híveit: bejelentette, hogy nem húzza föl többé az argentin válogatott mezt. Mindezt még csak 29 évesen, de 112 meccsen szerzett 55 góllal a háta mögött...

"Mindent megtettem, amit csak tudtam, és egyszerűen nagyon fáj, hogy képtelen vagyok győzni. Megint ugyanazt a fájdalmat érzem, amit már sokszor. Ez már a negyedik elveszített döntőm a válogatottal. Hibáztam, nem tudok mit mondani.

Számomra ennyi volt a válogatott

- mondta az 5-szörös aranylabdás, aki tehát a pályafutása további éveiben kizárólag a klubcsapatában, az FC Barcelonában villog.

Budapesttől East Rutherfordig

Messi 2005-ben, alig 18 évesen Magyarországon mutatkozott be a nemzeti együttesben. Emlékezetesen: a szupertehetségként emlegetett focista csereként állt be, és már a második pályán töltött percében kiállították, a Vanczák Vilmos elleni szabálytalanságáért. Hát, a vége sem sikerült valami szépre...

Argentína 2014-ben, a brazíliai vb-döntőben a németektől, a tavalyi Copán pedig - miként most is - Chilétől kapott nagy pofont a döntőben. A gauchók 23 éve várnak hiába egy nagy sikerre, legutóbb 1993-ban nyerték meg a dél-amerikai kontinensbajnokságot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség