Létrehozva: 2017.09.11.

Újabb botrány a 112-nél: mindent elmondott felesége haláláról a férj

Vaja helyett Bajára küldte a rohamkocsit a telefonos diszpécser, Ildikót pedig már nem lehetett megmenteni. A férj megtörten nyilatkozott.

Szerző Ripost

Kislánya születésnapja után egy nappal halt meg Ildikó, akihez mentőt hívtak, ám Vaja helyett a 112-es diszpécser az onnan a több száz kilométerre lévő Bajára küldte a rohamkocsit.

"Ildikó halála óta nem tudtam egy percet sem aludni."

Ha lecsukom a szememet, mindig őt látom magam előtt. Ahogy a földön fekszik nyitott szemmel, és próbálják újraéleszteni

– mondta a gyászoló férj.

Miután múlt szombaton Ildikó rosszul lett, a két helyi háziorvos próbálta újraéleszteni, Attila pedig – másokkal együtt – a mentőket hívta. A férj úgy érzi, ha a telefonos diszpécser jó helyre küldi az esetkocsit, akkor Ildikó még ma is élne. Az ORFK közleményéből kiderül, az operátor hibázott, de ez a mentésre nem volt hatással. A férj nem tesz feljelentést.

Felesleges feljelentenem bárkit is, hiszen az már nem hozza vissza közénk Ildikót. Szerintem a diszpécser lelkén szárad, ha nem képes elismerni, hogy ő hibázott – mondta Attila a Borsnak. – Most a feleségem szüleinél lakunk az ötéves Leilával, mert nem vagyok képes visszamenni a lakásunkba. Az anyósomat annyira megviselte a lánya halála, hogy folyamatosan nyugtatót kap.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra