Létrehozva: 2019.04.23.

Már 593 gyanúsítottja van egy migránsok által elkövetett csalássorozatnak

Közel hatszáz szudáni migránst gyanúsítanak menekültügyi csalással Németországban. Volt olyan köztük, aki tíz különbözõ személyiséggel regisztráltatta magát, így tízszeres segélyt kapott az államtól. Az addig megbecsült kár eléri az 1,6 millió eurót, ami átszámítva félmilliárd forint.

Először 2015-ben tűnt fel a braunschweigi hivatalnak valami gyanús. Akkor véletlenszerűen elkezdték több száz menedékkérő aktáját összehasonlítani, és fény derült a turpisságra. Főként Szudánból érkezett bevándorlókat buktattak le azzal, hogy több városban, több személyiséggel regisztráltatták magukat, ami után természetesen többszörös segélyt és egyéb szociális juttatást is kaptak. Volt olyan migráns, aki tíz különböző személyiséget épített fel magának, így havonta egy átlagos menedékkérőnek járó pénz tízszeresét zsebelte be az államtól.

Az elmúlt négy évben folyamatosan tartottak további vizsgálatokat, ami ma már ott tart, hogy eddig 593 gyanúsítottja van a menekültügyi csalásnak. Az alsó-szászországi ügyészség szerint azonban érdekes módon szó sincsen bűnbandáról. Feltehetően szájhagyomány útján adták tovább egymás közt az infót a migárnsok. Volt, aki megpróbálta, és bejött neki, majd bátorságot szerezve kreált magának egy harmadik, negyedik, tizedik identitást is.

A hatóságok szerint a következő hetekben, hónapokban további elkövetők nyomára bukkanhatnak, így egyelőre a keletkezett károkat csak megbecsülni lehet. Ezen számítások alapján a kár 1,6 millió eurónál tart, ami meghaladja a félmilliárd forintot is. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl