Létrehozva: 2018.01.24.

Menedék egyesület fb-elnöke: bármely migráns jobb, mint a hazai népesség

A Menedék - Migránsokat Segítõ Egyesület felügyelõbizottságának elnöke szerint a bevándorlás azért is jó, mert szinte mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség - írta keddi cikkében az Origo.

A hírportál Melegh Attila egy 2015-ben az Origónak adott interjújából idézett, amelyben a szociológus arról beszélt, hogy Magyarország milyen jól járna, ha befogadná a migránsokat, akik majd gazdasági növekedést hoznak az országnak, és feltöltik a hiányszakmákat, például "orvosok lesznek".
    

A cikk szerint Melegh Attila "sötét jövőt jósolt" a befogadást megtagadó Magyarországnak: elfogy a népesség, és a nyugdíjrendszer is összeomlik bevándorlók nélkül. Szerinte az ország és a kormány "igazán örülhetett volna az akkor éppen 150 ezer fős illegális határátlépő tömegnek, hiszen nagy a verseny az országok között a bevándorlókért".


    A hírportál megjegyezte, hogy a szociológus annak a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesületnek felügyelő bizottsági elnöke, amely színeiben Szél Bernadett, az LMP társelnöke programvezetőként dolgozott, és amelyet Soros György "bevándorláspárti spekuláns" támogat.

Az Origo szerint nem kérdés, hogy az LMP társelnöke hasonlóan gondolkodik a bevándorlási hullámról, mint a Menedék felügyelő bizottságának elnöke. Az ugyanis tény, hogy Szél hasonlóan megengedő nyilatkozatok sorozatát tette a migráció kérdésében. Például: 

2015. január 23-án az M1 Ma Reggel című műsorában azt mondta, hogy a határok lezárása semmire sem jó, csupán riogatás.

Rá két héttel az M1 Híradójában arról beszélt, hogy Magyarországon a bevándorlás nem probléma, menekülthullám pedig nincs.

Szél Bernadett 2015. június 2-án a Klubrádióban közölte, hogy az látszik, hogy a betelepült migránsok nettó befizetők a nyugati országokban, és egyáltalán nem a szociális ellátásokra pályáznak.

Ha nem tudnák, hogy ezt Szél Bernadett mondta, első körben Melegh Attilára gyanakodnánk - írja az Origo.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-