Létrehozva: 2016.05.30.

Megváltás volt Keresztes Ildikónak a kiesés

Óriási élmény volt neki A Nagy Duett, annak ellenére, hogy számos más tennivalója miatt egyre nehezebben bírta a hajtást.

Sokak meglepetésére Schobert Norbi és Keresztes Ildikó párosa nem lesz ott a héten A Nagy Duettben. A kiesés a fitneszgurut viselte meg jobban, az énekesnőnek talán még megkönnyebbülés is, hogy nem kell vasárnapra készülnie.

"Ez Norbinak nagyobb érdekesség volt nyilván, mint nekem. Úgy érzem, én a Sztárban Sztárban már kitettem magamért. Nekem ez csupán egy jó játék volt" - kezdte Keresztes Ildikó, aki azt is elmondta, imád pörögni, de a rengeteg munka miatt kissé elfáradt.

"A szűkebb és a tágabb környezetem is örült neki, hogy végre visszakaptak. Ugyanis nagyon sok feladatom van egyébként."

Nehezen bírtam ezt fizikailag, és mindenféle más szempontból is. Annak ellenére, hogy baromira élveztem, mert imádok játszani és szerepekbe bújni, de valóban rengeteg időmet vette el. Egy kicsit elfáradtam, de nagyon jól éreztem magam ebben a pár hétben.

- árulta el az énekesnő a Mokka hétfői adásában. Keresztes egyébként a műsor mellett ugyanúgy koncertezett, és színházban is játszik. Szóval érthető a fáradtsága.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci