Létrehozva: 2019.02.28.

Kitálalt a Hevesi házaspár: őszintén beszéltek kapcsolatukról

Ritkán látott sikertörténet Hevesi Kriszta és Hevesi Tamás házassága.

Ritkán jelenik meg és nyilatkozni sem szokott együtt Hevesi Kriszta és Hevesi Tamás. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy gond lenne a házasságukkal, csak mindketten ezerrel pörögnek.

Kriszta sokszor este tizenegyig is dolgozik, imádja a munkáját, de megnyugtatónak tartja, hogy stabil párkapcsolata van.

„Ha vannak is nehezebb napjaim, van kit várni és van kire gondolni. Ha pedig hullafáradtan megyek haza, mosolygós szempár fogad. Tudjuk, mit kell kérdezzünk egymástól, és ez a figyelem legfontosabb jele” – kezdte a Storynak Hevesi Kriszta, aki azt is bevallotta, az énekes a legjobb barátja.

Természetesen az elmúlt évtizedekben őket sem kerülték el a problémák. Kriszta még csak 19 éves volt, amikor megismerkedtek, Tamás mellette volt a tanulmányai alatt is.

„Megtanultunk tekintettel lenni egymásra. Ha látom, Tamásnak rossz napja van, nem feszítem tovább a húrt, hanem inkább megpróbálom úgy támogatni őt, ahogy neki a legjobb. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek köztünk viták, de igyekszünk mindent a helyén kezelni.”

Hevesi Tamás azt szokta mondani, olyanok, mint két kavics. Kezdetben mind a kettőn voltak tüskék, kitüremkedések, de aztán összemosta őket az élet és összesimultak.

„A tolerancia és a lojalitás a lényeg. Nagy kincs, ha két ember igazán odafigyel egymásra, és nálunk ez így van, egymás mellett csiszolódtunk olyanokká, amilyenek vagyunk. Az is jó, hogy tudunk egymás fejével gondolkodni” – vallotta be Hevesi Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól