Létrehozva: 2017.02.25.

Megszűnik a rádió, munka nélkül marad a reggeli műsor vezetője

Kedden hallható utoljára az ismert magyar rádiós, aki most úgy döntött, elhagyja az országot.

Végleg megszűnik a Rádió Q, és ezzel együtt Fiala János műsora, a KeljFelJancsi is kedden hallható utoljára. A riporter egyelőre tanácstalan, hogyan tovább.

Nem szeretnék most kapkodni, ezért nem jelentkeztem sehová, ám most nem látom a folytatást sem

– vallotta be keserűen a Blikknek, hozzátéve, hogy ennek a helyzetnek vélhetően maga is okozója.

Igyekeztem mindig is megtartani a szakmai függetlenségemet, és ebből származtak a bajok: szinte mindenkivel összerúgtam a port, néha indokolatlanul indulatokat keltettem. Valószínűleg ezért nem hívnak sehova

– mondta a konfliktuskereső stílusáról is ismert műsorvezető, aki most úgy döntött: elhagyja az országot.

"Most kicsit kifújom magam. Nem szeretném itthon ünnepelni ezt a kerek évfordulót, szó szerint melegebb éghajlatra távozom, Afrikába. A kikapcsolódás jó alkalmat teremt arra is, hogy végiggondoljam, merre tovább" – mondta Fiala.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin