Létrehozva: 2018.09.25.

Megszületett az idei év negyedik lottómilliárdosa

Az Ötöslottó 38. heti legszerencsésebb játékosa 1,846 milliárd forinttal gazdagodott a szombati sorsoláson. Ez számít az Ötöslottó idei évének legnagyobb nyereményének, a játék történetének pedig 18. legnagyobb fõnyereményének, mely 16 hét halmozódás után talált gazdára.

A sorsolás napjától számított 90 napon belül, vagyis 2018. december 21-ig kell jelentkeznie a nyertesnek a nyereményéért. Az ilyen rendkívül nagy összegű nyeremények esetén - mint amilyen ez a 1,846 milliárd forint is - a lottótársaság egy külön telefonszámot tart fenn a nyertes jelentkezésének céljából, ez az ún. nagynyertes-vonal. Ez a telefonszám a Szerencsejáték Zrt. weboldalán és minden értékesítőhelyen is megtalálható. A lottótársaság elsődleges feladata az, hogy a nyertes szelvényen lévő információk alapján meggyőződjön arról, hogy valóban a nyertessel beszél. Ezután kezdődik meg a kifizetési eljárás lefolytatása a lottótársaság által meghatározott helyen és időben.

Míg 40-50 évvel korábban Magyarországon a Lottó nagy nyertesei sokkal gyakrabban álltak a nyilvánosság elé és vállalták fel, hogy ők vitték el a főnyereményt, mára az a jellemzőbb, hogy a nyertesek szeretnék megőrizni anonimitásukat.

A Szerencsejáték Zrt. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy játékosai biztonságát megóvja,

ebből adódóan a nyertesekről - hozzájárulásuk nélkül - semmilyen információt nem ad ki.  Ugyanakkor viszont lehetősége van minden nyertesnek, hogy egy névtelen kérdőív kitöltésével lottózási technikájával kapcsolatban információkat osszon meg játékostársaival.

Az eddigi nyertesek - természetesen a régi nagy álmaik megvalósítását követően - szinte egyöntetűen - úgy gondolják, hogy ilyen hatalmas összegű nyeremény esetén célszerű kikérni egy megbízható pénzügyi tanácsadó segítségét annak érdekében, hogy jól fektessék be pénzüket. De jól látszik, hogy a társadalmi felelősségvállalás sem áll messze játékosainktól, hiszen a nyertesek elmondása alapján sokan fordítanának pénzt jótékony célokra, adományokra, sőt van olyan, aki saját maga hozna létre egy segítő alapítványt.

Az Ötöslottó több mint 61 éves fennállása óta az eddigi legnagyobb nyereményt 2003-ban nyerte meg egy szerencsés. A 48. játékhéten a 4, 15, 46, 49, 59 számokat megjátszó játékos 38 hét telitalálat-mentes időszak után 5,092 milliárd forinttal gazdagodott.

Idén a Szerencsejáték Zrt. játékainknak köszönhetően már 4 szerencsés gazdagodott milliárdos összeggel, de csak ebben az évben több mint 1300 játékosunk örülhetett legalább 1 millió forint feletti nyereménynek is.

2018. évi lottónyeremények TOP 4 listája 2018. szeptember 23-ig:

1. Ötöslottó: 2018. szeptember 22-én: 1 846 185 825 Ft

2. Ötöslottó: 2018. június 2-án: 1 667 298 070 Ft

3. Hatoslottó: 2018. április 15-én: 1 285 553 400 Ft         

4. Az Eurojackpot: 2018. június 8-án: bruttó 4 673 083,2 €, azaz nettó 1 266 137 312 Ft

(Az összesítés a 2018. január 1-től szeptember 23-ig megtartott Ötöslottó, Hatoslottó, Skandinávlottó, Eurojackpot, Joker, Luxor, Puttó és Kenó sorsolások eredményei alapján készült. )

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Így vedd rá magad a mozgásra - Tanácsok lustáknak

vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!