Létrehozva: 2019.06.13.

Megszólaltak a dunai búvárok, erre a sokkra ők sem voltak felkészülve

A következõ napok azzal telnek a Hableánynál merülõ búvárok számára, hogy megpróbálják feldolgozni a megrázkódtatást.

A Hableány áldozatainak és roncsának kiemelése búvárszakmai szempontból is csúcsteljesítménynek számít. A búvárok tisztában voltak azzal, hogy olyan körülmények között kell merülniük, amilyenek között nem szabadna, viszont nem számítottak arra, hogy milyen érzéseket vált ki belőlük ez a munka, és hogyan tudják feldogozni az átélteket - mondta az InfoRádiónak Szathmári Zsolt búvároktató, a Havária Katasztrófavédelmi Egyesület elnöke, aki a helyszínen merülésvezetőként irányította a hajóroncsot átvizsgáló búvárokat.

"Többen beszéltünk arról, hogy mi a mentés legnagyobb tanulsága, hogy egy ilyen szomorú dolgot hogyan lehet lezárni pozitívan. Ezen a tragédián mi már nem tudunk változtatni, de találtunk apró, pozitív dolgokat, amelyekbe bele tudunk kapaszkodni: ez mindenféleképpen a közös munka volt" - mondta a merülésvezető, és hozzátette: azért kell egymásból erőt meríteni, mert ebben a munkában ritka, hogy élő emberen tudjanak segíteni.

"A negatív érzések a későbbiekben motiválnak is minket, hiszen mindenki erősen érzelmileg vezérelt személyiség. Ezek az érzések vezérlik azt is, hogy a búvárok újra vissza tudjanak menni a vízbe, és akármennyire durvának és félelmetesnek tűnik, meg tudjuk oldani ezt a problémát. És a fiúk visszamennek a vízbe, és újrakezdik ezt a munkát" - mondta a búvárok vezetője.

"Minden elismerésem a TEK vezetéséé, mert ő tanította meg ezt a csapatot, hogyan táncoljon a késélen, és eljusson idáig" - fogalmazott Szathmári Zsolt.

Sopronyi Richárd, a mentésben résztvevő egyik búvár az ATV-nek azt is elmondta, hogy lelkileg és fizikailag is nagyon megterhelő volt számukra a mentés. Eleinte a magas vízállás, és az időjárás nehezítette a munkájukat. A kiemelés napján pedig érzelmileg voltak nehéz pillanataik.

„Ott volt a koreai kislány, akit az anyjának az ölében találtak meg. Vagy az a rész, amikor engedik le a hajót és a drótkötelek hozzáérnek a hajó harangjának és így megkondul. Ezek mind olyan szívbemarkoló jelenetek voltak. És ez az egész hét valóban sokkoló önmagában is" - mondta a búvár. Hozzátette, az elmúlt két hét történései a következő napokban fognak leülepedni, és csak utána fogják majd feldolgozni.

A Hableány május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. A tragédiát heten élték túl, három ember még nem került elő. A sétahajót 13 napi megfeszített munka után kedden tudták kiemelni a Dunából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-