Létrehozva: 2019.06.07.

Megszólalt Szita Bence családja: már várták a kisfiú gyilkosának halálát

Az egyik tettest, Bogdán Józsefet már hosszú évek óta kezelték rákkal, a férfi azonban haláláig tagadott.

Hét év raboskodás után, kínok között, a börtönben halt meg Szita Bence gyilkosa, Bogdán József. Bence családja régóta várta ezt a napot, a kisfiú nevelőapja számára a hír elégtétel.

Bogdánt már hosszú évek óta kezelték rákkal. A férfi haláláig tagadta, hogy köze lett volna Bence meggyilkolásához, állítása szerint Bence korábbi nevelőanyja, Polcz Erika és egy helyi hajléktalan, Kertész József követte el a rémtettet, őt csupán csalinak használnák, hogy rákenhessék a gyilkosságot - írja a Bors.

"Bent vagyok hatodik éve, ha én érintett lennék, akkor nem piszkálnám ezt az ügyet. Már felakasztottam volna magam. De nem vagyok érintett. Én még mindig bízom az igazságszolgáltatásban" – mondta tavaly a lapnak.

Polcz Erikát, Kertészt és Bogdánt is tényleges életfogytig tartó börtönre ítélték. Kertész azóta is rácsok mögött van, Polcz Erika 2017 januárjában halt meg, szintén rákban. Akkor Bence vér szerinti anyja, Szita Szilvia azt mondta a Borsnak: csak azt sajnálja, hogy gyermeke gyilkosa nem szenvedett eleget.

Tegnap a lap megkeresésére Gyöngyi Sándor, Bence nevelőapja sem titkolta örömét.

"Soha nem voltam rosszindulatú ember, senkinek nem kívántam rosszat, főleg nem a halálát. De ki kell mondanom: ezt nagyon vártam" – mondta a férfi. 

"Tudtam, hogy beteg, azt is, hogy nem sok van neki hátra. Régen, amikor az életfogytiglani ítéletet megkapták, az megnyugtató volt, de közel sem elégtétel. Elégtételt először annak a nőnek (Polcz Erika) a halálhíre hallatán éreztem, másodszorra pedig most. Valóságos gyógyír ez, ami többet ér, mint egy kemoterápiás kezelés" – szögezte le a megtört apa.

Gyöngyi Sándor maga is harcol a rákkal, kezelésekre is járt, szerencsére már jobban van.

"Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék Bencusra. Tettem egy ígéretet: Bence mindegyik gyilkosát túl akarom élni. Ezért küzdök a betegséggel" – jelentette ki a férfi.

Az egész országot megrázta, amikor 2012. november 3-án megtalálták a 11 éves kisfiú, Szita Bence holttestét. A gyermek eltűnését pár nappal korábban jelentette be nevelőapja, Sándor, aki akkor még nem sejtette, hogy akkori élettársa, Polcz Erika áll a háttérben. Polcz már korábban kitervelte, hogy eltünteti a kisfiút, ugyanis féltékeny volt arra, hogy Sándor jobban szerette Bencét, mint őt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében