Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.21.

Megszólalt Klapka György legidősebb gyereke: durva viszonya volt az apjával

Klapka György soha nem ismerte el gyermekeként elsõszülött fiát.

Noha az Aranyember, a 2017 januárjában elhunyt Klapka György soha nem ismerte el gyermekeként elsőszülött fiát, sőt, a halála előtt még az örökségből is megpróbálta kitagadni, ifjabb Klapka György már nem akar haraggal a szívében élni.

Az apjával való kapcsolata egész gyerekkorára rányomta a bélyegét. Csak az üzlet hozta közelebb őket egymáshoz, bár kis híján börtönbe is került miatta, így később újra megromlott a kapcsolatuk. Az utolsó néhány évben már csak telefonon beszéltek, két évvel ezelőtti haláláról is csak SMS-ben értesült.

"A lelkizésre valahogy sosem volt nyitott, soha nem sikerült igazi apa-fia kapcsolatot kialakítanom vele. Huszonhat éves voltam, amikor Düsseldorfba mentem utána csak azért, hogy megöleljen az öreg. Nem tette meg. Még aznap hazautaztam" – mesélte a Blikknek a legidősebb Klapka fiú, akinek életében óriási törést okozott az üzletember ridegsége.

Mindig is vágyott a közelségére, amit végül csak a munka hozott meg kettejük között, de még azon is hajba kaptak. A kilencvenes években együtt üzemeltettek egy autós telepet, a legtöbb ügylet Gyuri nevén futott, ami miatt nem egyszer került nehéz helyzetbe. Sőt, ha nincs résen, még bilincs is kattanhatott volna a csuklóján.

"Az aranybizniszbe is beszálltam egy rövid időre, de abból sem jöttem ki jól. Azután kezdődtek köztünk az igazán nagy viták, mégis azt mondom, abban a három-négy évben bepótolta azt az időt, amit elvesztegettünk. Rengeteg dologra megtanított, mindent, amit ma tudok, neki köszönhetem, általa váltam azzá, aki ma vagyok" – ismerte el az ifjabbik Klapka György, hozzátéve, már nem neheztel.

"Minden nehézség ellenére örülök, hogy ő volt az apám, és büszke vagyok rá. Nagyon fontos a megbocsátás, és úgy érzem, nekem most sikerült elengednem minden sérelmet. Már csak a jóra emlékszem, ha eszembe jut. Az izgalmas történeteire és a kalandos életére".

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Két vezető munkatárs is felmondott a HVG-nél, többen átmennének a 444-hez

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom