Létrehozva: 2019.07.30.

Megszólalt Boros Lajos: ez az igazság az egészségügyi állapotáról

A rádiós komoly egészségügyi problémákkal küzdött az elmúlt idõszakban, most pedig eljött az újabb mûtét ideje.

Sikerült híznia pár kilót a 72 éves Boros Lajosnak, ez szükséges az újabb rá váró műtéthez, így szeptember elején megint kés alá fekszik.

"Fejben háromszor is lejátszottam már az operációt, fog ez menni! Erre vártunk egy évet, de kitűzték az időpontot, egy hónap múlva operálnak. Hála a feleségemnek, sikerült »vágósúlyra« felhizlalnia, és a gyógytornának köszönhetően izmosodtam, így a súlygyarapodást tulajdonképpen csak a mérleg érzékeli, nem nagyon látszik" – árulta el a Blikknek a rádiós legenda régen időszerű prosztataműtétéről.

Mint ismeretes, tavaly igen nehéz időszaka volt a rádiósnak, aki komoly beavatkozáson esett át, szívbillentyűket cseréltek, pacemakert ültettek be neki. Öt hetet töltött kómában, nehezen épült fel és kapott erőre, sokat kellett ezért küzdenie. Ennek ellenére sohasem veszítette el a humorát, és érdekes tapasztalásként élte meg a kórházi eseményeket. "Azóta két szülinapom is van. Megveregetem a vállamat, és kalapot emelek magam előtt, csoda, hogy ennyi strapát képes voltam túlélni. Pszichológus segítségével dolgoztam fel a történteket" – mondta a lapnak korábban.

Addig is szinte mindennap dolgozik, ez ad neki erőt, és az érte aggódó rajongók is örülnek, hogy visszatért a hangja az éterbe, és újra szórakoztatja őket az évtizedek óta megszokott stílusában. Mindig újabb ötletekkel áll elő, nagyon élvezi a munkát a Rádió Bézs csapattagjaként, de nem adta fel közben a kollégájával és régi cimborájával, Voga Jánossal közösen vitt internetes rádiózást sem.

"Most csináljuk a Woodstock Fesztivál ötvenéves emlékműsorát, amit Vogcival és Fodor Jánossal hármasban vezetünk. Hatórás magyar nyelvű és egy huszonnégy órás adás készül angolul, mert találtunk egy amerikai testvérrádiót. Rengeteg meghívott vendégünk is lesz, Benkő Laci az Omegából, Szigeti Feri a Karthagóból" – meséli Boros, aki nem tud arról, hogy bárki is kijutott volna a legendás fesztiválra a magyar zenészek közül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd