Létrehozva: 2019.05.31.

Megszólalt az utazási iroda, ők felelhetnek a dunai hajóbalesetért

A dél-koreai cég a Viking turistahajó vezetését okolja a tragédiáért, a vizsgálat végeztével pedig be akarják perelni a vállalatot.

A szerdai, Dunán történt hajóbalesetben elhunyt turisták útját szervező utazási iroda bejelentette, hogy jogi lépéseket fog tenni a Viking turistahajó tulajdonosai ellen. Az utazási iroda akkor fogja beperelni a céget, amikor a baleset pontos okait hivatalosan is közlik – írja a The Korea Times.

A bejelentést egy nappal azután tette az utazási iroda, hogy hét dél-koreai turista meghalt, 19-en pedig eltűntek, miután a Hableány nevű hajó ütközött a Vikinggel a Dunán. A Hableány az ütközés után szinte azonnal elsüllyedt, a helyszínen jelenleg búvárok dolgoznak, de a látótávolság gyakorlatilag nulla a megáradt folyóban.

Az utazási ügynökség szerint vagy a Viking tulajdonosa, vagy az üzemeltetője felel a történtekért. „Az álláspontunkat a vizsgálati eredmények fényében fogjuk meghatározni, de azt tervezzük, hogy jogi lépéseket teszünk a hajó üzemeltetője, a tulajdonos és a kapitány ellen” – nyilatkozta az iroda szóvivője.

A magyar rendőrség a Viking ukrán kapitányát már őrizetbe vette. Szijjártó Péter Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszterrel közös pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kapitányt gyanúsítottként hallgatták ki, majd előzetes letartóztatását kérték. A kapitány a külügyminiszter elmondása szerint a gyanúsítás ellen panasszal élt, viszont az őrizetbe vétel ellen már nem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mandiner.hu

Tank miatt állt le a forgalom a Déli pályaudvarnál

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-