Létrehozva: 2019.07.03.

Megszólalt az állapotáról a magyar zenész: így sikerült a műtét

Egy autóbaleset következtében sérült meg Laár András válla. Szükség volt az operációra.

Bízik a gyors gyógyulásban a megoperált Laár András. Úgy tűnik, a műtét jól sikerült, óriási fájdalmai pedig enyhültek. A kényszerpihenőnek is a napokban vége szakad. Csütörtökön már színpadra lép, szigorúan gitár nélkül.

Sokkal jobban vagyok. Egyre kevésbé fáj a vállam, de egyelőre még egy speciális tartót kell használom, ezért nem tudom még szabadon mozgatni.

"Azt azonban érzem, hogy napról napra a mozgásképessége is visszatér. A kényszerpihenőnek csütörtökön tulajdonképpen vége lesz, hiszen lesz egy L’art pour l’art fellépésem, természetesen könnyítve, egy ruhában állok színpadra, a karomat még nem használhatom. Olyan figurákat hozok, ami nem igényel különösebb öltözködést, maximum például egy sapka, bajusz jöhet szóba. Szombaton pedig már lesz a KFT-vel is fellépésem, de egyelőre még más gitározik helyettem egészen addig, amíg én még ezt nem tehetem – mondta az AcNews-nak Laár, aki bízik a gyors felépülésben.

Pénteken kiszedik a varratokat, onnantól fogva pedig már szabad majd mozgatnom.

"Az én becslésem szerint még talán két hét, és utána újra gitárt ragadhatok."

Amint a %RIPOST% is beszámolt róla, Laár András május végén egy taxiban ült, amikor karamboloztak. A baleset következtében a válla sérült meg, de csak később derült ki, hogy műteni kell.

"A baleset következtében leszakadt egy izom, ezt kellett most visszavarrni, pontosabban csavarozták. Szemmel látható a változás, a vállam visszakerült a helyére."

A fájdalom még jelen van, főleg az operációt követően, de pár nap után enyhült, most pedig már egészen tűrhető.

"Május végén sérültem meg, úgyhogy több mint egy hónapja ez egy nem múló fájdalom, hanem folyamatos. Szerencsére jó kezekben vagyok, de majd pénteken, a varratszedésnél kiderül, mi változott. De nem szabad kísérleteznem, be kell tartanom a szabályokat. Nem tehetek mást, tűrök, szófogadó beteg vagyok" – mondta nevetve a zenész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott