Létrehozva: 2017.06.18.

Megszólalt a szemtanú: így történt a tököli repülős tragédia

A férfi mellett csapódott a földbe a kisrepülõ Tökölön, a tragédia minden percét látta.

Szörnyű tragédia történt pénteken Halásztelek mellett. A tököli repülőtérről indult útnak egy Falke SF típusú motoros vitorlázó repülőgép, az utasai azonban már nem tudtak élve kiszállni a gépből.

F. Tibor és tanítványa épp iskolaköröket tettek meg, amikor egyelőre ismeretlen okból lezuhantak.

"Tőlem 25 méternyire csapódott földbe a repülő. Láttam a zuhanást is, álló motorral hullt alá a gép. Ahogy megtörtént a tragédia, azonnal értesítettem a mentőket és a katasztrófavédőket" – nyilatkozta a szemtanú a Borsnak.

A férfi ezt követően odament a roncsokhoz, hátha az utasok túlélték a balesetet. Sajnos már egyikük sem élt. A szemtanú látásból ismerte is az oktatót, elmondása szerint a tanítványa is egy nagyjából hasonló korú, 40-50-es férfi volt.

"Akár még ennél komolyabb szörnyűség is bekövetkezhetett volna, ugyanis a gép egy villanypásztor-vezetékre esett rá. Az azonban szerencsére nem volt bekapcsolva. Ha viszont áram alatt van, elég lett volna egy kisebb szikra és berobban az egész repülő. Abból ugyanis folyt az olaj, amikor odaértem" – mondta a szemtanú.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban