Létrehozva: 2018.01.18.

Megszólalt a megölt Fanni édesanyja: meglepő, amit a feltételezett gyilkosról mondott

A gyászoló anyuka nem is tudhatta, hogy Fanninak tartania kellene exétõl.

Másfél hónapja van előzetesben az a férfi, akit Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolnak. Az egykori tévés és a férfi korábban fél évig járt együtt, erről azonban Fanni édesanyja semmit nem tudott.

Novozánszki Katalin a Mokka című műsorban azt nyilatkozta, hogy lánya sosem mesélt neki a gyanúsítottról. Az asszony azt állítja, Fanninál ez tabutéma volt.

Az édesanya azt is elárulta, hogy nincs jól, de azt is tudja, hogy a hatóságok szeretnék megoldani az ügyet:

"Szerintem ők azt szeretnék, hogy minél hamarabb meg legyen oldva ez az ügy. Én nagyon várom azt, hogy kiderüljön, mi az igazság, de egyébként meg hiába várom azt, hogy tudjak róla, mi történt, nekem akkor sincs már Fanni."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”