Létrehozva: 2015.11.05.

Mégsem teljesül Göncz Árpád végakarata!

Egy nappal Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök temetése elõtt Mécs Imre bejelentette, hogy mégsem fog beszédet mondani a búcsúztatáson.

Mécs Imre, Göncz Árpád egykori rabtársa, későbbi SZDSZ-es politikus azt írta a Facebook-oldalán, hogy bár az egykori államfő végakarata az volt, hogy ő mondjon búcsúbeszédet, Mécs Imre a család kérésére mégsem olvassa fel a megírt szöveget.

A szervezők kérésére leírt beszédemben foglalkoztam - Göncz Árpád szellemében - égető nemzeti problémákkal is. Mivel a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, én pedig beszédem lényegén nem kívánok változtatni, visszavonták az örökhagyó végakaratán nyugvó felkérésüket.

- írta Göncz Árpád régi barátja, aki jelezte, hogy a végtisztességen családtagjaival részt vesz, és a temetés után beszéde szövegét közzéteszi.

Isten áldja Göncz Árpád emlékét.

- zárta szavait Mécs Imre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Átengedte a kutyás nőt, ez menthette meg a frontális ütközéstől Ürömön - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

mandiner.hu

Így utaztak Olaszországba Szoboszlaiék (VIDEÓ)

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-