Létrehozva: 2019.06.06.

Mégsem az ukrán kapitány vezette a szállodahajót?

Egymás között tényként kezelik a dunai hajósok, hogy a Viking Sigyn szállodahajót a baleset pillanatában nem a 64 éves ukrán Jurij C. vezette. A Ripost több hajóssal is beszélt, akik azt mondják: a szállodahajókon bevett gyakorlat, hogy az elsõ kapitány este a vendégekkel foglalkozik, és a fiatal, tapasztalatlanabb másodkapitányra bízza a hajót. A balhét viszont neki kell elvinnie, fogalmaztak forrásaink.

Elképzelhetetlen, hogy tapasztalt öreg hajós elkövesse azokat az elemi hibákat, amiket a Hableányt múlt szerdán letaroló Viking Sigyn vezetője elkövetett

– vélekednek azok, akik évek óta járják a Dunát.

„A Duna alattomos, tele örvénnyel, váratlan hullámzással, különösen, ha magas a vízállás” – mondta a %Ripost%-nak egy matróz, aki negyedszázada járja a folyót. „Ráadásul az utóbbi időben nagyon megnőtt a forgalom. Különösen a nagy szállodahajók jelentenek veszélyt a kis sétahajókra. Éppen ezért régóta nehezményezzük azt a gyakorlatot, hogy a szállodahajók tapasztalt kapitányai gyakran inkább a vendégekkel foglalkoznak, és tapasztalatlanabb kollégáikra hagyják a hajó vezetését, különösen akkor, amikor már kint vannak a nyílt vízen, és várhatóan nincs szükség nagyobb manőverekre.”

„Biztosra vesszük, hogy most is ez történt” – vélekedik egy kishajókat vezető kapitány. „A Viking Sigyn nem adott le jelet, hogy előzni akar, nem kommunikált rádión, nem vette észre a Hableányt. Egy nagyhajó tapasztalt kapitánya biztos, hogy nem követ el ilyen hibákat. A felelősséget viszont neki kell vállalnia. A büntetőjoghoz nem értek, de hajós körökben ez egyértelmű, az első kapitány felel mindenért.”

Forrásaink azért nem nevezhették meg magukat, mert munkáltatójuk megtiltotta a nyilatkozatot.

Több dunai hajós arra panaszkodott, hogy a Viking River Cruises hajósai udvariatlanok, a fiatalabb kapitányaik hadilábon állnak a nyelvtudással, ezért egy angolból, németből és oroszból álló kevert nyelvezeten beszélnek, amit sokszor nem ért a többi hajós. A rádiócsatornákon rendre megfeledkeznek arról, hogy informálják a vízi közlekedés résztvevőit a mozgásukról.

„Az is baj, hogy mindig csúszásban vannak, mert a menetrendjük nagyon szoros” – tette hozzá egy harmadik hajós. „Úgy tudom, a baleset napján is egy órával később futottak ki a kikötőből, mint a menetrendben szerepelt, és ezt akarták behozni.”

A hajozas.hu portálon többen védelmükbe veszik az ukrán kapitányt. Ott is azt írják, hogy a hajót nem ő vezette. Egy volt kollégája, aki öt éven át dolgozott vele, állítja: Jurij C. rendkívül képzett és gyakorlott kapitány, lehetetlen, hogy olyan alapvető hibákat vétsen, amik az eddigi híradásokban megjelentek.

A rendőrség azonban csak az ukrán kapitányt gyanúsítja. A hajósok szerint ez azért lehetséges, mert a kapitánynak a hajós becsületkódex szerint „el kell vinnie a balhét”. A nyomozók a Viking utasait is kihallgatták, de nehéz az időpontokat percre pontosan tisztázni, hiszen a nyaraló utasok csak körülbelül tudják az időpontokat, az ütközést nem érzékelték. Élő Gábor, a kapitány ügyvédje egyébként azt nem vonta kétségbe a sajtónyilatkozatokban, hogy védence vezette a hajót adott pillanatban, de azt vitatja, hogy az adatok az ő vétkességét támasztják alá.

„Csak alapos szakértői vizsgálatok után deríthető ki, mi történt”

– szögezte le. Úgy véli, a letartóztatáshoz elsősorban az vezetett, hogy védence ukrán állampolgár, és a bíróság így látta biztosítottnak az eljárásban való részvételét.

 

Ha szeretnéd tudni, hogy milyen hibák vezethettek a végzetes ütközéshez és mikorra várható, hogy a Clark Ádám úszódaru kiemelje a Hableány roncsait, akkor keresd a %Ripost% csütörtöki számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek