Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.21.

Megrendítő vallomást tett a Hooligans dobosa: loptak, hogy ne haljanak éhen

Csipa és Endi nem tagadja, volt idõ, amikor még ételre sem volt pénzük.

Nem jött azonnal a siker a Hooligans tagjainak: öt évig küzdöttek az elismerésért. Ez idő alatt pedig volt, hogy öten húzták meg magukat egy tíz négyzetméteres szobában.

Csipa és Endi a kezdetekre emlékezett vissza, és kiderült, az együttes nevét a dobos találta ki.

"Nem volt túl könnyű eladni magunkat ezzel a névvel, mert minden szervező megijedt. Azt hitték, majd törünk, zúzunk, balhésak vagyunk. Egyenesen féltek tőlünk, pedig kenyérre lehetett kenni minket".

Hiába volt a bandának nyolc év alatt számtalan klipje, nem ismerték őket, mert az adók nem játszották a számaikat.

"Több évig nem volt pénz a zsebünkben és üresen állt a hűtő is - mondta a Borsnak az együttes dobosa, Kiss Endi. - Igazi csövesek, hajléktalanok voltunk, na persze azért mindig meg tudtuk valahol húzni magunkat. Négyen-öten laktunk egy körülbelül tíz négyzetméteren, és reggelente kipakoltuk valamelyik boltot. Kénytelenek voltunk, hiszen nem volt mit enni. Sosem felejtem el. Felvettem a táskámat a hátamra, Csipa követett és a boltban sorra pakolta be a cuccokat a hátizsákomba."

A nehézségek ellenére kitartottak, és Endi hiszi, Isten nem véletlenül rótta rájuk ezeket a terheket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom