Létrehozva: 2019.06.28.

Megrázó vallomás, ezért fekszik halottasházban a magyar lány másfél éve

A 24 éves fiatalt Modena közelében gyilkolták meg, családja azóta szeretné megadni neki a végtisztességet.

Tizennyolc hónapja fekszik az otthonától több mint ezeregyszáz kilométerre, egy olasz halottasházban Mata Arietta, az a 24 éves magyar lány, akit Modena közelében gyilkoltak meg.

A nyomozást már befejezték, az áldozat családja pedig már  hazahozhatná a holttestet, de a több millió forintra rúgó költségekre nincsen pénzük.

A Borsod megyei kistelepülésről származó lány családja korábban közölte a konzulátussal, hogy nagyon szeretnék őt tisztességesen eltemetni, de sajnos nincs elég pénzük a szállításra. A napokban több olasz lap is elővette az „elfeledett lányként” emlegetett Arietta tragikus történetét. Azt írják: két karitatív szervezet is összefogott annak érdekében, hogy összegyűjtsék a pénzt a lány tisztességes temetésére és az esetleges hazaszállítására.

A Borsnak sikerült beszélnie Arietta édesapjával, aki azt mondta, örül neki, hogy hamarosan végre lezárulhat a lányának méltatlan kálváriája.

"Körülbelül két hónapja kérdezték meg tőlünk, hogy hozzájárulunk-e ahhoz, hogy a lányunkat elhamvasszák. Több mint kétmillió forint lenne a holttest hazaszállíttatása, de sajnos nekünk nincsen ennyi pénzünk. Azt mondták, ebben a hónapban meg is történhet a szertartás, de még nem kaptunk értesítést. Azt kértem ugyanis, előtte szóljanak, hogy legalább egy gyertyát tudjak gyújtani itthon érte" - mesélte a lapnak Mata Fe­renc.

"Természetesen a hamvait is szeretnénk magunk mellett tudni, de sajnos kiszolgáltatott hely­zetben vagyunk"- tette hozzá a gyászoló apa.

Az örömlányként dolgozó Arietta holttestére ta­valy januárban találtak rá. Pasquale C. a kocsijába csalta, ahol dulakodni kezdtek. A nő ellenállt, futásnak eredt, de az ötvenéves támadó elkapta és megfojtotta. Egy darabig autózott a holttesttel, végül a vonatállomáson az érkező szerelvény elé vetette, hogy úgy tűnjön, a lányt a vonat gázolta halálra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten