Létrehozva: 2017.11.24.

Megrázó! Sírva, videóban kér segítséget az eltűnt VV Fanni édesanyja!

A rendõrség is keresi.

Hétfő óta nincs hír VV Fanniról, akit a családja és barátai mellett már a rendőrség is keres.

A Blikk most megdöbbentő információkat hozott nyilvánosságra az eltűnt lányról, aki vállaltan masszőrként, a testéből élt az elmúlt években is. Fanni anyukája a lapnak ugyanis elmondta, hétfő óta nem érték el a lányát, az otthonába egy lakatos segített bejutni.

A lámpa égett, a kutyusai is ott voltak, pedig nélkülük sosem ment sehová. 

Pár hónapja lett furcsa, amikor lett egy új barátnője, egy idősebb hölgy, aki szervezett neki egy floridai munkát is. Október végén ment ki dolgozni, nem titok, hogy a testéből élt, ott azonban összeveszett a férfival, akinek dolgozott, gyorsan haza is jött

– magyarázta a Blikknek Fanni anyja, Kati, aki ezután igen érdekes részletet árult el nekünk:

Amikor szerdán felmentünk a lakásba, jött velünk Fanni barátnője is. Berontott a lakásba, és szinte azonnal egy fekete noteszt keresett, meg Fanni útlevelét, személyi igazolványát kereste, zavartan viselkedett.

- mondta, majd hozzátette: azóta a nő nem jelentkezett.

A Blikk most egy megrázó videót is nyilvánosságra hozott, amelyben az anyuka a könnyeit nyelve kéri az olvasók segítségét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg