Létrehozva: 2017.09.05.

Megrázó részletek a megölt borsodnádasdi tinilány ügyében

A helyiek szerint levetkõztetve, a templomkertben találták meg holtan a korábban eltûnt 17 éves lányt.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrsére szeptember 3-án, vasárnap a délutáni órákban tettek bejelentést a tinilány szülei eltűnés miatt. A rendőrség a helyi polgárőrséggel és a tűzoltókkal azonnal megkezdte a keresés megszervezését.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint

a lány holttestét nem sokkal éjfél előtt Borsodnádasdon találták meg.

Az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított, valószínűsíthető ugyanis, hogy a fiatal lány gyilkosság áldozata lett.

Telefonon utolértük a lány testvérét, aki annyit mondott, hogy

Csenge már szombat este elment otthonról, családja akkor kezdett el aggódni, amikor nem ért haza időre.

A helyiek arról számoltak be, hogy szeptember 2-án, szombaton este 10 óra körül látták a lányt utoljára a falu központjában, a Petőfi téren.

Holttestére innen körülbelül 200 méterre találtak rá a rendőrök egy templomkertben. A %Ripost%-nak a környékbeliek azt mondták, hogy a holttest teljesen meztelen volt.

A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik a megtalálás pontos körülményeiről, és arra sem kaptunk választ, hogy megerőszakolták-e a lányt. Az elkövetőt nagy erőkkel keresik, egyelőre nem vettek senkit őrizetbe. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen