Létrehozva: 2018.07.31.

Megoldódik a rejtély? Itt végezhettek az eltűnt Maddie-vel

Már számos feltételezés látott napvilágot a kislány eltûnésével kapcsolatban, de egy szakértõ most merész kijelentést tett.

Mostanáig nem oldódott meg a Portugáliában 2007-ben eltűnt kislány, Maddie McCann ügye. A gyereknek egy családi nyaralás során veszett nyoma, amíg ő aludt, szülei pedig a közelben vacsoráztak. Azóta eltelt 11 év, valamint lezajlott 2000 különféle rendőrségi vizsgálat, de a kislánynak nincs nyoma. Egy bűnügyi szakértő azonban állítja: tudja, hogy hol halt meg Maddie.

Moita Flores biztos benne, hogy a kislány már abban a lakásban meghalt, amelyből később nyoma veszett - írja a tag24.de. A szakértő szerint lehetetlen lett volna észrevétlenül kicsempészni a lakásból a gyereket, ráadásul a nyomozók a környéken korábban vérnyomokat is találtak.

Egy másik nyomozó nemrég azt nyilatkozta, hogy a kislánnyal a szülei végeztek. Flores nem erősítette meg ezt a következtetést, de szerinte minden kétséget kizáróan gyilkosság áldozata lett Maddie - méghozzá Portugáliában.

A szülők nagyon felháborodtak a nyilatkozaton, és közölték: semmiféle bizonyíték nincs a tragikus feltételezésre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?