Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.19.

Meglepő titok derült ki Somló Tamás egyik utolsó interjújából

A tragikus hirtelenséggel elhunyt énekes nem csak a zenében volt rendkívül tehetséges.

Egyik utolsó interjújában a tragikus hirtelenséggel elhunyt  Somló Tamás olyasmit árult el magáról, amit csak kevesen tudtak. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Somló Tamás kiváló énekes, basszusgitáros, szaxofonos és dalszerző, de emellett polgári foglalkozással is büszkélkedhetett, jogászként diplomázott.

Fiatalkorának arról a részéről viszont ritkán mesélt, amikor artistaként dolgozott. Somló Tamás ugyanis artistaként kezdte a művészi pályafutását, habár a zene mindig az életének fontos része volt.

Az énekes mégis a vándoréletet választotta, csapatával, az Öt luxorral bejárta a világot.

"Kilenc évig jártam a világot mint artista. Nagyon jól éreztem magam, mert a zene mellett életem nagy vágya volt az utazás. Amikor pedig elindulhattam mint artista, és kaptam útlevelet, akkor csodálatos helyeket járhattam be, Dél-Amerikától Anglián át a Közel-Keletig."

Somló Tamás ráadásul ezzel zenei tapasztalatot is gyűjtött, hiszen a beatkorszak akkor élte a fénykorát, így Angliában inspirálódhatott.

A zenei élet nagyon hasonlít a cirkuszi életre. Ez egy érdekes élet, de mi a mai napig bírjuk

- utalt zenésztársára és jó barátjára, Horváth Charlie-ra, akivel kisiskolás koruk óta ismerték egymást, és már akkor szoros barátságot kötöttek.

Ez amolyan zenei barátság volt, hiszen mindkettőjük életének fontos elemei voltak a dalok, a rock és a beatzene megszállottjai voltak, barátságuk pedig a végsőkig kitartott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom