Létrehozva: 2017.02.07.

Meglepő titkot árul el a 3 hónapa eltűnt tini Facebookja

Körözi a rendõrség a 13 éves Iszak Gertrúdot, aki még novemberben tûnt el Szombathelyrõl. A fiatal lány a közösségi oldalán üzent ismerõseinek.

Szerző Brenner Balázs

Hónapok óta nem tudják, hol lehet Iszak Gertrúd Katalin. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a 13 éves kislány még november 24-én tűnt el Szombathelyről, azóta nem ment haza. Szülei, barátai és iskolatársai is aggónak a fiatal lányért, akit már a rendőrség is nagy erőkkel keres: hétfőn tettek közzé egy felhívást az eltűnéséről.

Gertrúd 165 centiméter magas; vékony testalkatú; haja vállig érő, barna színű; szeme színe barna

- áll a rendőrség által kiadott felhívásban.

A %RIPOST% megtalálta a 13 éves kislány Facebook-oldalát, amin egy meglepő titokra derült fény: Gertrúd valószínűleg szerelmi bánata miatt szökött el otthonról.

Lehet, hogy kívülről happy, de belülről összetörtem

– írta a lány januárban, majd még aznap kitett a barátjáról egy képet.

Kiemelten foglalkozunk a kislány eltűnésével, ez a három hónap már nagyon aggasztó. Folyamatosan figyeljük a Facebook-oldalát is, hogy ott ad-e magáról hírt Gertrúd

– mondta a %RIPOST%-nak Sinka Vivien, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke, aki szerint az elmúlt években már a hatóságnak is segít a közösségi oldalak figyelése egy-egy eltűnt megtalálásában.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fenti képen látható lányt felismeri, vagy hollétével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06/80/555-111-es zöld számán, vagy a 107-es, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár