Létrehozva: 2017.07.28.

Meglepő fordulat, a Facebookon üzent anyjának Oszter Alexandra!

A színésznõ májusban köszöntötte fel a Facebookon az édesanyját, most dicsérõ szavakkal illette az asszonyt.

Hosszú hónapok után a Facebookon üzent az édesanyjának Oszter Alexandra. A színésznő júniusban veszett össze a szüleivel, mert úgy érezte, a családja nem fogadja el választottját, Popovics Tamást.

Alexandra korábban sem titkolta, hogy nincs különösebben jó viszonyban a szüleivel, akik szerinte jobban szeretik kettesben eltölteni  az időt, mint vele. Májusban a Facebookon köszöntötte fel a születésnapját ünneplő édesanyját, Failoni Donatellát.

Ehhez a fotóhoz fűzött kommentárt péntek délelőtt.

"Anyukám gyönyörűséges nő" - jelentette ki Alexandra, megjegyzésével pedig több ismerőse is egyetértett.

Oszter Sándor korábban azt mondta, hogy nem hajlandó elmenni majd a lánya esküvőjére, és bántja, hogy nem láthatja az unokáját. De talán most megtörik a jég, és a családtagok végre eláshatják a csatabárdot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg