Létrehozva: 2017.10.13.

Meglepő információ a népligeti gyilkosságról, megszólalt a rendőrség

Napra pontosan egy évvel ezelõtt találtak járókelõk egy nõi holttestet a Népligetben. A rendõrség ötmillió forintos vérdíjat tûzött ki, ám még nincs meg a gyilkos.

Brutális gyilkosság történt Budapesten tavaly ősszel: ahogy akkor a %RIPOST% is beszámolt róla, egy meztelen nő holttestére bukkantak október 13-án, a Népligetnél. A nyomvizsgálók hosszasan helyszíneltek, nem véletlenül: egy cigarettacsikken DNS-t rögzítettek. Ezen kívül az áldozat körme alatt emberi bőrfoszlányt találtak, ami ugyancsak megkönnyítheti a tettes azonosítását. A nyomok arra utaltak, hogy a nő, akit a fejére mért ütésekkel öltek meg, kétségbeesetten próbálta védeni magát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyilkosság után ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki, ám egy évvel a történtek után sincs meg a tettes.

A rendőrség egyelőre hallgat arról, hogy történt-e nemi erőszak és hogy pontosan mi okozta a nő halálát, megszólalt viszont a meggyilkolt asszony, S. Erzsébet lánya.

„Szeretném közölni, hogy mindenkivel, hogy édesanyám elhunyt. Gondolom, hogy sokan olvasták, hogy a Népligetben találtak egy meztelen holttestet. Az édesanyám... a rendőrök szerint 100% hogy ő az. Volt, amilyen, de ő jó ember volt”

– emlékezett a Bristolban élő Jennifer elhunyt édesanyjára.

A gyilkosság egy éves évfordulóján megkerestük az ügyben a BRFK-t, ám a nyomozás érdekeire való tekintettel csak szűkszavúan nyilatkoztak. Meglepő információ viszont, hogy az elmúlt 12 hónap alatt rengeteg ember került a nyomozók látókörébe.

Összesen 4030 főt szólítottunk meg az adatgyűjtések során és 141 főt hallgattunk ki tanúként. Gyanúsítotti kihallgatásra eddig nem került sor

– tájékoztatott a BRFK sajtóosztálya, majd hozzátették: nem tervezik emelni az ötmilliós nyomravezetői díjat és nem fogják bevonni a nyomozásba az Interpolt vagy az Europolt, mint nemzetközi hatóságokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-