Létrehozva: 2019.05.20.

Meglepő helyre kerültek a pápalátogatás belépői

Kiderült, hogy kik ülhetnek szemben Ferenc pápával Csíksomlyón. A szervezõk ugyanis az igénylõknek már elküldték a belépõket a pápa június elsejei csíksomlyói látogatására.

Fontos, hogy azok, akik nem találnak értesítést a beérkező e-mail üzeneteik között, nézzék meg a Spam, azaz a kéretlen üzeneteket tartalmazó fiókjukat is, mert előfordulhat, hogy a levelezőrendszer kiszűrte és oda helyezte ezeket a leveleket.

A csoportos jegyeket a csoportok vezetőihez juttatják el, az érintetteknek őket kell keresniük. Az elektronikus úton postázott jegyeken egyértelműen megtalálható, hogy az melyik szektorba szól.

A  Hármashalom-oltárhoz legközelebb eső szektorok, a fehér és a sárga jelzésűek esetében fokozott biztonsági intézkedéseket alkalmaznak. A sárga szektorokban kapnak helyet az erdélyiek és a csángó-magyarok, a távolabb eső, piros jelzésű szektorokban a magyarországi hívek és a háromszékiek foglalhatnak majd helyet. Megtudtuk: az előzetesen regisztrált, összesen 110 ezer személy a sárga szektorban, valamint a piros jelzésű szektor 1-es és 2-es részébe léphet majd be.

Ahogy azt a szervezők előre jelezték, a csoportosan regisztráltak az első szektorokból követhetik a szentmisét, az egyénileg regisztrált személyek pedig távolabb kapnak helyet. A bal oldalon levő, piros szektorokba kerülnek azok, aki nem regisztráltak. Onnan ugyan nem lehet látni az oltárt, ám ők kivetítőkön keresztül követhetik majd az eseményeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra