Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.02.

Megindító pillanatok, így imádkoztak a dunai hajóbaleset áldozataiért

A Hableány tragédiája miatt a debreceni hívõk is összefogtak, az áldozatok családtagjainak rendeztek gyûjtést vasárnap.

Közösen imádkoztak a hívek a hajóbaleset magyar és koreai áldozataiért a debreceni református nagytemplomban vasárnap. Koreai zászló is jelezte, hogy osztoznak a hozzátartozók fájdalmában. A református egyház gyűjtést hirdetett az áldozatok családtagjai javára - írja a Híradó.hu.

Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora az M1 Híradójának azt mondta: a koreaiak magyarországi tartózkodása és szeretteik felkutatása, illetve hazaszállíttatása olyan költségekkel jár majd, amely nagyon megterhelő. Ezért a nagytemplomi gyülekezet és egyetem is csatlakozott a református egyház elnökségének felhívásához.

Az elsüllyedt Hableány utasainak több hozzátartozója már pénteken megérkezett Budapestre. Köztük vannak a balesetben elhunyt hét koreai turista családtagjai is.

Az eltűntek hozzátartozói is a Margitszigeten, a Terrorelhárítási Központ bázisán várják a hajóroncs kiemelését. Vannak, aki egymást vigasztalják, mások feszülten követik a speciális mentőegység minden egyes mozdulatát. A koreai kultúra szerint ugyanis szeretteik eltűnése nagyobb tragédia a halálnál is.

A The Korea Times közben arról ír, hogy az összes dunai hajóutat lemondta és visszatéríti a már befizetett budapesti utak árát az a dél-koreai utazási iroda, amelyik a balesetet szenvedett utasok útját is szervezte.

Egy dél-koreai turista az M1-nek azt mondta: ő is tervezte, hogy megnézi Budapest fényeit egy esti hajókázás keretében, de a történtek után nem szívesen száll vízre.

Közben fekete zászlók lobognak a Margit hídon, amely alatt egyre többen róják le kegyeletüket, ahogy a rakpartokon is. Virágokat és mécseseket helyeznek el az áldozatok emlékére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-