Létrehozva: 2019.05.03.

Teljes a káosz a hercegi baba miatt, bombát robbantott ez az elszólás

Sussex hercegi párja hónapok óta titkolózik és semmit sem hajlandó elárulni babájuk születésérõl, ez pedig elég sok fejtörést okoz a brit fogadóirodáknak is.

A fogadóirodák felfüggesztették az összes fogadásukat, amiket Meghan Markle babájának születésével kapcsolatban lehetett tenni, hiszen a felröppenő hírek miatt a téteken eluralkodott a káosz.

A The Sun szerint annyi fogadás érkezett arra, hogy Sussex hercegének és hercegnéjének már megszületett a gyermeke, aki ráadásul kislány, hogy a helyzet kezelhetetlenné vált. Mindez azután történt, hogy kiderült: „valaki tud valamit”. A Paddy Power fogadóiroda ezért fel kellett, hogy függessze a Harry herceg leendő babájával kapcsolatos tevékenységét, ugyanis túl sokan akarták megtenni a tétjeiket.

A közösségi média felhasználói egyébként már hetek óta lázban égnek, hiszen eredetileg arról szóltak a hírek, hogy Meghan hercegné áprilisban fog szülni. A hercegi pár a baba érkezéséről semmilyen hivatalos információval nem szolgált, Harry herceg ráadásul azzal is összezavarta a rajongókat, hogy bejelentette a héten: jövő csütörtökön Hollandiába utazik.

A 34 éves herceg egyébként több nyilvános eseményen is megjelent az elmúlt hetekben, legutoljára hétvégén lehetett látni a London Marathonon és az Anzac Napon sógornője, Katalin hercegné társaságában.

Vannak olyanok is, akik azt feltételezik, hogy a királynő Frogmore-házba tett húsvéti látogatásának a baba születése volt az apropója. Sőt, a rajongók szerint Meghan édesanyjának, Doria Raglandnak és sminkesének Egyesült Királyságba való érkezése is arra utal, hogy a kisbaba már meglátta a napvilágot. Mindez persze csak találgatás, hiszen a szülők nem erősítették meg egyik hírt sem. Sőt még az sem világos, hogy Meghan Markle hol akar (vagy akart) életet adni a kicsinek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde