Létrehozva: 2016.02.06.

Meghalt a felakasztott színész! A rendőrség emberölés miatt nyomoz

Meghalt a 27 éves Raphael Schumacher olasz színész, aki színpadi felakasztása után kómába esett egy héttel ezelõtt - közölték pénteken az olasz hatóságok.

Szerző B.L.

 A színész az eset óta a pisai egyetemi klinikán feküdt. Csütörtökön állapították meg nála a klinikai halál állapotát - mondta a klinika szóvivője.

A rendőrség a színi társulat négy tagja ellen vizsgálatot folytat emberölés gyanújával, de továbbra is fennáll az öngyilkosság lehetősége.
 

Az eset a pisai Teatro Lux kertjében történt szombat este, a Miraggi (Káprázatok) című, zárt körű előadás közben. Az egyik néző vette észre, hogy az akasztási jelenet után a színész fán lógó teste furcsán rángatózik. A néző, egy végzős orvostanhallgató azonnal a segítségére sietett, de a pulzusát már alig találta. Egy másik néző segítségével meglazította a hurkot, hogy a színészt leemelhessék.

Az olasz lapok idézték pénteken a színtársulat vezetőit, akik elmondták, hogy az eredeti terv szerint a jelenet végén a színésznek egy vaklövéssel kellett volna véget vetnie az életének, de Schumacher a rendező és a színésztársak tájékoztatása nélkül az utolsó pillanatban önfelakasztásra változtatta a színlelt öngyilkosság módját. Elképzelhető azonban, hogy ehhez nem voltak meg a megfelelő biztonsági intézkedések. 

A BBC egy korábbi tudósítása szerint az egyik színész elmondta, hogy a huroknak hamisnak kellett volna lennie, és egy hámnak kellett volna elkapnia Schumachert az akasztáskor.
 

Szerző B.L.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton