Létrehozva: 2018.11.15.

Megfúrták Weisz Fanni koponyáját: ijesztő műtéten esett át a siket lány

Weisz Fanni nemrég arról beszélt, hogy hétéves volt, amikor a fejébe egy szerkezetet ültettek be...

Sokan felkapták a fejüket, amikor kedd este, a TV2 képernyőjén látható, A legbátrabb páros című műsorban Weisz Fanni többször megszólalt. Az ijesztő próbatételek közben kétségbeesetten beszélt a férjéhez, majd összefüggő mondatokban nyilatkozott egy-egy feladat után. Eddig ugyanis leginkább csak jelnyelven láttuk őt kommunikálni, ahogy a legtöbb siketet.

Meglepő az is, hogy beszéde korántsem olyan kezdetleges és artikulátlan, ahogy azt elképzelnénk. Persze nem véletlen, hogy Fanni sok sorstársával ellentétben ennyire kommunikatív a hallók között, a Bors ugyanis kiderítette, hogy komoly műtéten esett át, és mesterséges hallás segítette, hogy megtanuljon beszélni.

Fanni korábban már tett említést arról, hogy az elsők között volt Magyarországon, akinek hétéves korában egy belső egységet építettek a fejébe, aminek segítségével hall és beszél.

Fanni gyerekkorában egy hétórás műtéten esett át, melynek során megfúrták a koponyáját és a koponyacsontjára csiszolták egy belső szerkezetet, amihez egy külső egység is tartozik. Ezzel elektródákat tudnak bevinni a belső fülben található csigába, ami az ott lévő, eltöredezett szőröcskéket helyettesíti. Ezáltal veszi a hanghullámokat, és kiskora óta hallja, értelmezi és tanulja a hallók beszédét.

Az utóbbi években a technika fejlődése olyan eszközt adott a kezünkbe – a cochlearis implantátumot –, amellyel szinte minden siketen született gyermek képes elsajátítani a beszédet– mondta még nyáron, egy balatoni előadáson Szamosközi Alice, a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika logopédusa, aki nagy szaktekintélynek számít a témában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja